Starity

Tíz klassz találmány az elmúlt 85 évből

2013. július 21. 17:05   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Apróságoknak tűnnek, pedig mérföldköveknek számítanak – nézzük a legklasszabb találmányokat 1928 óta!

hirdetés
Tíz klassz találmány az elmúlt 85 évből

Amint leülsz reggelente megenni a szendvicsedet, gondolkodj el, mennyire hálás lehetsz azért, hogy nem feltétlenül szükséges neked elvégezned a kenyérszelést, hiszen a szeletelt kenyeret már 85 éve feltalálták!

Otto Frederick Rohweddernek nemcsak magát az eszközt, hanem a viaszpapírt is köszönhetjük, amellyel a kenyér friss marad. Az első szeletelt kenyér 1928. július hetedikén került a boltokba, két évvel később pedig már a legnépszerűbb péktermék volt. Ennek köszönhető tulajdonképpen, hogy a kenyérpirító olyan alakú, amilyen.

Apróság ugyan, de vajon milyen klassz, ugyanakkor mára teljesen természetesnek vett találmányokat készítettek el azóta?

Bornyitó dugóhúzóval (1939)

Nyissuk ki azt a 76-os Merlot-t, nyissuk, de mivel? Ugyan bornyitók már évszázadok óta léteztek, azt a formáját, amely dugóhúzóval is rendelkezik, csak 1939 óta ismerjük.

Ezzel nagyban megkönnyítették a dolgunkat, hiszen elég a parafába csavarni, majd óvatosan, a nyitó szárnyait használva felhúzni azt, különösebb erőlködés nélkül.

Hűtőszekrény (1940 körül)

A pincekorszak leáldozott: hol máshol tárolnánk az ételeinket, a zöldségek hogyan maradnának frissek, ha nem a hűtő segítségével?

Ismerjük a legmodernebb termékeket, amelyekben már több tárolószekrény, külön fagyasztó, tükör, de még internet is van, de mi most az ősrégi, klasszikus, fehér csodáról beszélünk, amely szintén a háborús évek alatt készült. Nagyon jó munkát végeztünk akkoriban, nemde?

Kétrétegű vécépapír (1942)

Ugyan a vécépapír már az első évszázadokban létezett, valljuk be: minőség nélkül nyakig állnánk a ...

A britek azonban nagy előrelépést tettek 1942-ben, amikor a St Andrew Papírmalomban elkészítették az első kétrétegű változatot. Ha legközelebb kiszaladsz a klotyóra, emlékezz a britekre!

Forgatható ruhaszárító (1945)

Az első forgatható szárító Adelaide, egy dél-ausztráliai város nevéhez fűződik, mai napig leginkább ilyen ruhaszárítót alkalmaznak Új-Zélandon és a kontinensen. És mi a legnagyobb előnye? Nem kell több méteren keresztül ruhákat kiaggatni az udvarba, elég mindössze egy egynégyzetméteres terület!

Tépőzár (1948)

Praktikus és egyszerű – nem kell perceket tölteni a cipőfűző befűzésével és megkötésével, mindössze összeragasztod a tapadófelületeket, majd szétválasztod őket.

Mikrohullámú sütő (1954)

Az egyetemista, kollégista fiatalok és elfoglalt emberek megmentője! Mihez is kezdenénk magunkkal mikró nélkül, amelybe ma már csak bedobjuk a gyorsfagyasztott kaját, és pár perc múlva bon appetit?!

Hitted volna, hogy a tudósok mindössze a náci repülőket szerették volna kiszúrni vele? 1954-ben viszont előálltak egy ötlettel: a mikrohullámú energiát inkább használjuk ételmelegítésre! Köszönet érte!

Blu-Tack (1970)

Akik a hetvenes-nyolcvanas években éltek, nagyon hálásak ezért a ma is használatos kis ragacsért, amellyel könnyedén felragaszthatjuk kedvenc posztereinket a falra – kedvenc szívtipróink biztosan nem maradtak volna maguktól a falon enélkül az apróság nélkül, amelyet Alan Holloway véletlenül talált fel.

Ragadós cetlik (1974)

Egy apró üzenet a hűtőn, az asztalon, de könyvekbe, füzetekbe ragasztható jegyzeteknek is tökéletesek. 1974-ben érkezett először a boltok polcaira, s manapság a legrikítóbb színekben is megtalálható – pont azért, hogy figyelmet keltsen.

Google (1997)

Vitathatatlanul az elmúlt húsz év legnagyobb befolyással rendelkező találmánya, amely nélkül a fiatalok el lennének veszve a házi feladat megoldása közben.

Ugyan megpróbálta sárba tiporni több hasonló „keresőmotor”, de nincs még egy olyan népszerű és pontos információforrás, mint a Google. Nem tudod, miről beszélünk? Keress rá a Google-ön!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek