Starity

Az elmúlt hét legstílusosabb sztárjai

2013. július 23. 20:08   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A múlt héten a piros szín hódított leginkább, de sok színes, fehér és fekete ruhát is magukra öltöttek a hírességek a rendezvények alkalmával.

hirdetés
Az elmúlt hét legstílusosabb sztárjai

Július 15. és 21 között kedvenc hírességeinknek rengeteg alkalmuk volt kiöltözni, hiszen ekkor zajlott többek között az idei Comc-Con San Diegóban, de még mindig zajlik a RED 2 premierje és a The Fozen Ground stágja is most indult promókörútra, ráadásul a 2013-as Giffoni Film Fesztivált is múlt héten tartották. Ezen alkalmakból a sztárokon sok színű, fazonú és stílusú ruhát láthattunk, mi pedig most összegyűjtöttük közülük a legjobban öltözötteket.

Helen Mirren

A 67 éves színésznő múlt heti összefoglalónkban is helyet kapott, de nem túl meglepő módon ismét felkerült listánkra, hiszen a RED 2 premierjein egytől-egyig csodálatos ruhakölteményekben pompázik. Július 22-én például a londoni vörös szőnyegen ebben a káprázatos tűzpiros Jenny Packham-ruhában tette tiszteletét, amihez egyszerű krémszínű magassarkút és retikült, mellé pedig piros kövekkel díszített ezüstékszereket párosított.

hirdetés

Daisy Lowe

A brit modell egy kis vidámságot csempészett ezzel a citromsárga, fekete és kék színben pompázó csíkos Dolce & Gabbanna-ruhával a július 21-én megrendezett Veuve Clicquot Gold Cup-ra. A 2013-as tavaszi kollekcióból származó darabot Daisy egy sárga karkötővel, pirosra festett körmökkel és egy egyedi fehér Charlotte Olympia lépővel dobta fel. Utóbbinak az az érdekessége, hogy külön erre az eseményre lett tervezve, az arany hímzéssel és a többi flitterrel pedig a Veuve Clicquo pezsgő buborékjaira utal.

Jessica Chastain

A 36 éves színésznő ebben a piros, kötött, pántnélküli Dolce & Gabbana-ruhában jelent meg a 2013-as Giffoni Film Fesztiválon 21-én. Megjelenése elég egyszerűre sikeredett, hiszen ékszereket sem a tett fel, sima ezüst Louboutin-szandált húzott, sminkje is természetes volt, mindössze a feltűnő ruhához igazodó színű rúzs tűnik ki, de ahogy a mondás is tartja: a kevesebb néha több.

Scarlett Johansson

Az Amerika Kapitány: A tél katonája című film Comic-Con-os paneljére igazi tavasztündérként érkezett meg a gyönyörű színésznő július 20-án. A Versace 2014-es kollekciójában helyet kapott retró, virágokkal díszített élénkszínű ruha telitalálat volt, azonban a fekete magas sarkú cipővel egyáltalán nem értünk egyet, de ezt figyelmen kívül hagyva igazán szemet gyönyörködtető látványt nyújt Scarlett.

Hayley Atwell

Július 19-én, szintén a Comic-Con-on tett jelenést a brit színésznő, aki az idei trendeknek megfelelően egy szegecsekkel díszített hófehér Burberry-kreálmányt húzott fel, melyhez Christian Louboutin kezei közül kikerült, a ruhával azonos színben pompázó lábbelit választott.

Emilia Clarke

Újabb színésznő következik az Egyesült Királysából, aki viszont egy piros Christopher Kane által tervezett sokat sejtető, mégis visszafogott ruhát választott a San Diegói rendezvényre július 19-én. A bájos Emilia a Trónok harca paneljához érkezett ebben a 2014-es dresszben, amihez szintén pirosszínű magassarkút húzott.

Stacy Keibler

George Clooney exe teljes feketébe öltözött a július 19-i Late Night with Jimmy Fallon talkshowra, talán a színésszel zátonyra futott kapcsolatát gyászolja így? Mindenesetre egy biztos: ilyen szerelésben sok férfi szívesen vigasztalná Stacy-t, hiszen ez a dögös Monique Lhuillier-mini fantasztikus választás volt egy friss szingli számára.

Abbie Cornish

Az ausztrál színésznő is a Comic-Con-on tette tiszteletét jövő évben debütáló filmje, a RoboCop paneljén július 19-én. Abbie egy egyszerű szabású piros Herve Leger-ruhát öltött magára, amihez egy szegecses Aldo-cipőt húzott, az összhatás viszont brilliáns volt.

Ginnifer Goodwin

Az Egyszer volt hol nem volt sztárja nem meglepő módon sorozata Comic-Con-os paneljén vett részt 20-án, ahova egy 2014-es bő szabású, hófehér Derek Lam-ruhát választott, aminek érdekes V-kivágású dekoltázsa és zsebei eléggé megosztotta a kritikusokat.

Nina Dobrev

A Vámpírnaplók gyönyörűséges sztárja az idei Comic-Conra két szerelést is kiválasztott, melyek közül mi inkább emellett tesszük le a voksunkat, hiszen ez a 2013-as piros-fekete csíkos Matthew Williamson-ruha rendkívül bájos és nem mellesleg kiemeli tökéletes alakját is. A kiegészítőket nem vitte túlzásba, hiszen mindössze egy napszemüveget, Jimmy Choo-táskát és egy fekete Rupert Sanderson-magassarkút választott.

Miranda Kerr

Orlando Bloom szépséges felesége is, Scarlett Johanssonhoz hasonlóan kellemes, tavaszias hangulatot varázsolt Samantha Thavasa sajtótájékoztatójára 19-én, pénteken, ahol egy lágy színekben pompázó, romantikus ruhát választott egyik kedvenc márkájától az Erdemtől. Sminkje természetes, egyedül pink rúzsa kelt feltűnést, ami tökéletesen illik Valentino-szandáljához és táskájához.

Vanessa Hudgens

Az idei szezon egyik nagy kedvence, az overall az egykori Disney-csillag szívét is meghódította, ugyanis ezt a Jenny Packham által tervezett bőrszínű, mély kivágású és kristályokkal díszített darabot vette fel a The Frozen Ground londoni premierjére 17-én. Szerencsére nem azt a verziót választotta, ami teljesen átlátszó, így nem keltett felháborodást, mitöbb hatalmas sikert aratott a ruhával és a hozzá párosított Givenchy-retiküllel, Giuseppe Zanotti-lépőkkel, arany körömlakkal.

Armie Hammer

Úgy tűnik A magányos lovas sztárja is piros-lázban ég, hiszen egy piros színű Gucci-öltönybe bújt a film londoni premierjén 21-én. A nem mindennapi színben pompázó darabot sima fehér inggel, világosbarna nyakkendővel és sötétbarna cipővel koronázta.

Catherine Zeta-Jones

A 43 éves színésznő  Jimmy Fallon talkshowjába volt hivatalos 17-én, ahova egy mesés Reem Acra-ruhában érkezett. A 2014-es kollekcióból származó darab nem volt túl kihívó csipkés és mélyen dekoltált felsőrészével, így tökéletesen mutatott Catherine-en, aki Jerome C. Rousseau-cipőt és Jimmy Choo-táskát kapott magára.

Sandra Bullock

A Gravitáció című film Comic-Con-os paneljénél volt látható Sandra 20-án ebben a piros-fekete Roland Mouret-ruhában, amit a maga egyszerűségében, kiegészítők nélkül viselt, mindössze egy sima fekete lábbelit húzott fel hozzá, de így is csodálatosan festett.

Nicole Scherzinger

Az énekesnő dögösre vette a figurát a X Factor utolsó londoni meghallgatásán, ahova ezt az igen figyelemfelkeltő fekete-fehér findersKEEPERS-miniruhát öltötte magára. A szexi ruhához egy pink Pedro Garcia-topánt húzott, kiegészítők terén pedig Maria Francesca Pepe fülbevalójára és karkötőire esett a választása, végül pedig napszemüvegében is pózolt egyet a fotósoknak.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek