20 éves lett Taylor Momsen
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Lehet, sokan nem gondolnák, de a Gossip Girl egykori kicsi Jenny-je még csak a mai napon töltötte be 20 életévét. Lássuk most, hogyan is alakult karrierje!


Taylor Michel Momsen néven látta meg a napvilágot kereken húsz évvel ezelőtt, 1993. július 26-án az USA-beli St. Louis-ban Michael and Collette Momsen első lányaként. Húga, Sloane Momsen három évvel később jött világra, aki egyébként nővére nyomán szintén a filmiparban találta meg a helyét.
Színészi karrierjét mindössze három évesen, 1997-ben kezdte, amikor is feltűnt a Shake-N-Bake reklámjában, majd egy évvel ezután következett egy epizódszerep A kiválasztott – Az amerikai látnok című sorozatban, az ezredfordulón pedig A próféta-játékban kapott szerepet, majd következett a nagy áttörés a ma már egyik legnépszerűbbé vált karácsonyi filmmel, A Grinccsel, melyben Cindy Lou Who szerepét játszotta Jim Carrey mellett. 2002-ben újabb három szerepet zsebelt be a Katonák voltunk, a Kémkölykök 2: Az elveszett álmok szigete és a Jancsi és Juliska című klasszikus Grimm-mese filmváltozatában, ahol Juliska bőrébe bújhatott bele Jacob Smith mellett, aki Jancsit alakította.
Taylor és  Jim Carrey a Grincsben
2006-ban a Misconceptions című széria két részében is látható volt, majd Scott Wilson és Jason Dolley mellett a Csavargó kutya harmadik részében is. Még ez évben részt vett a Disney legújabb produkciójának, a Hannah Montanának meghallgatásán, azonban Miley Cyrus elhappolta előle a főszerepet, később pedig nyíltan kritizálta a csatornát és annak új sztárját is, mivel folyton hozzá hasonlítgatták.
2007 és 2008 között újabb három filmszerepet kaparintott meg a Paranoid Park című misztikus krimi-drámában, a Disney Ultrakopójában és a Spy Schoolban, ahol AnnaSophia Robbal játszhatott együtt. Ebben az időben írta alá első modellszerződését is 14 évesen az IMG Models-szel, de itt kezdődött igazi sikerszériája is, hiszen megkapta talán legismertebb szerepét, Jenny Humprey-t a The CW romantikus drámájában, a Gossip Girl-ben, ahol 2012-ig összesen 88 epizódban volt látható. Az ötödik évad során azonban bejelentette, hogy otthagyja a sorozatot és a filmes ipart is, mivel 2009-ben alakult bandájára, a The Pretty Recklessre és zenei karrierjére szeretne teljes egészében koncentrálni.
The Pretty Reckless
Modellkedés terén is nagy hírnévre tett szert, hiszen 2008-as szerződése után 2010-ben a brit divatcég, a New Look tavaszi/nyári kollekciójának arca volt és Madonna Material Girl névre hallgató márkájának is, de John Galliano Parlez-Moi d’Amour nevezetű parfümjének reklámjaiban is feltűnt ez évben. Június közepe fele robbant a hír, miszerint újabb szerződést kötött, ezúttal azonban a világ egyik legnagyobb modellügynökségével, a Next Modeling Managementtel, ahol olyan nagy nevek jártak már, mint Jessica Alba, Alexa Chung, Ellie Goulding, vagy  Lana Del Rey.
Énekesi karrierje a mai napig töretlen és egyre nagyobb sikereket érnek el az együttessel is azok ellenére, hogy a legtöbb szülő nincs oda Taylor viselkedéséért. Debütáló albumuk, a Light Me Up 2010-ben került a boltok polcaira, második lemezük pedig idén fog megjelenni Going To Hell címen. Taylor számos slágerlistás dalt írt már a csapat számára, melyek közül a Kill Me hallható volt a Gossip Girl fináléjában, a Make Me Wanna Die szintén ezen sorozat negyedik évadának kilencedik epizódjában és a Ha/Ver című filmben is. Összesen eddig 5 videoklipet forgattak le, de idén még egyetlen kisfilmmel sem rukkoltak elő, azonban a rajongók már tűkön ülve várják, hogy mikor kedveskednek nekik egyel, hiszen az első kislemezes dal, a Follow Me Down már rég napvilágot látott.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Először adott interjút Kate Cassidy.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Beadta a válási papírokat
Egy időre jegeli a barátságot.
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Nagyon haragszik rá.
Először láthatjuk az arcát.