Starity

Dr. Conrad Murray októberben hagyja el a börtönt

2013. július 27. 20:08   |   Szerző: idone

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolt orvos két év bezártság után októberben elhagyhatja a börtönt.

hirdetés
Dr. Conrad Murray októberben hagyja el a börtönt

Dr. Conrad Murray-t négy évre ítélte el a Los Angeles-i bíróság, ám ebből úgy látszik, az orvosnak – aki sokak szerint nagy szerepet játszott a popkirály halálában – csak két évet kellett letöltenie, ugyanis jó magaviselet miatt október 28-án elhagyhatja a Los Angeles megyei börtönt.

Az orvosra 2011-ben szabták ki a négy év szabadságvesztést, ám úgy vonulhatott börtönbe, hogy engedélyezték neki, hogy mobiltelefont, valamint tévét is magával vihessen, egyesek szerint az orvos luxusban élt.

„Már a bevonulása előtt egyezséget kötött a kerületi ügyésszel, aki megígérte neki, hogy ha páratlan magaviselete lesz, két év után kiengedik, és ez így is lett” – árulta el egy ismeretlen forrás.

A bíróság döntése nagy port kavart a Jackson családban, az énekes három gyermeke, Prince, Paris és Blancket teljesen fel vannak háborodva, hogy egy gyilkost engednek szabadon. A popkirály édesanyja is nyilatkozott ez ügyben: „Ez nem tisztességes velünk szemben, hiszen én már soha nem fogom látni a fiam, de az ő édesanyja fogja látni a saját gyermekét”

Egy megnevezetlen forrás a következőket mondta a Daily Mirrornak: „Ez az ember egy gyilkos Jackson családja szemében, hiszen megfosztotta őket egy remek gyerektől és egy jó apától. Az, hogy két év után szabadlábra helyezik, sértés a családdal szemben

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek