Starity

Lee Jun Ki-t élve eltemették

2013. augusztus 01. 20:08   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A dél-koreai színész egy nemrég megtartott sajtótájékoztatón beszélt új sorozatáról és annak egy érdekes jelenetéről.

hirdetés
Lee Jun Ki-t élve eltemették

Jun Ki idén először jelentkezik új sorozattal, mely Two Weeks címen fog megjelenni az MBC-n várhatólag augusztus 7-én. Új szériájának egyik különleges jelenete pedig nem más, mint amikor a színészt élve eltemetik.

„Igazán ijesztő volt, egy rövid ideig pedig úgy éreztem meg fogok halni, mivel a személyzet elég sokáig pakolta rám a földet, gondolkodtam is, hogy ha nem dolgozott volna mindenki ilyen keményen, lehet már nem élnék” – mondta Jun Ki egy sajtótájékoztatón.

A színész emellett pedig még mesélt arról is, hogy mikor felkérték erre a szerepre, elég kevés helyszíni forgatást terveztek, de végül sikerült rábeszélnie a készítőket több másik helyszínre is. Majd arra a kérdésre, hogy még is hogyan jött ki a sorozat többi szereplőjével így válaszolt: „Először aggódtam, mert szeretek a felvételeken viccelődni, ezzel is kicsit kényelmesebben érzem magam, de persze nem mindenki egyforma. De végül minden jól ment, mert hála égnek jól megértettük egymást”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek