Színdarab készült Száraz Dénes életéről
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Száraz Dénes és Kovács Patrícia a Mokka vendégei voltak és meséltek arról, hogy hogyan és miért éppen a színész életéből csináltak színdarabot.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
![Színdarab készült Száraz Dénes életéről Színdarab készült Száraz Dénes életéről](/images/articles/800x600/szindarab-keszult-szaraz-denes-eleterol-08060754.jpg)
A Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős diákjai találták ki, hogy az osztály minden tagjának a nevét egy kalapba tegyék, majd minden évben húzzanak egy cetlit és az illető életéről színdarabot csináljanak annak érdekében, hogy ne szakadjon meg köztük a kapcsolat. Idén hetedik éve húztak és Kovács Patrícia Száraz Dénes nevét találta meg.
Dénes az előadásban nem vesz részt, csak az előkészületekben, mivel mesélnie kellett magáról, ezért a darab címe „Száraz Dénes – Vele, de nélküle” lesz.
A Bors szerint Dénes azért nem vesz részt benne, mert utálja a múltját és kudarcként tekint a főiskolára. A színész erre ezt mondta: „Az, hogy utálom a múltamat, nem igaz, miért utálnám? A főiskolán talán nekem tényleg több problémám volt, mint a többieknek, sokkal kevésbé találtam meg önmagam, mint ők, kevésbé tudtam képviselni azt, ami vagyok a színpadon, kevésbé voltam határozott, a többiek 20-21 évesen már megtalálták azt, ami érdekli őket, én mindig kerestem.”
A hét hónapos terhes Kovács Patrícia Dénes osztálytársa volt, ő maga is szerepel a darabban, sőt azt is elárulta, Dénes szorongásos fiú volt.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Szívszorító szavakkal búcsúzott.
Shannen Doherty elvesztette a harcot a rákkal szemben
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Ismét együtt mutatkoztak.
Bővítené a családját.
A Beverly Hills 90210-ből.
Nagyon boldog a híresség.
A kannibalizmusról is említést tett.
A testvére, Frankie reagált.