Starity

Az új Papa Roach-albumról

2010. augusztus 18. 15:03   |   Szerző: LadyAly

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Time for Annihilation: On the Record and On the Road az első élő album és a hetedik stúdióalbum a kaliforniai rockbandától, a Papa Roachtól. Most megismerhetjük részletesen az album megszületését.

hirdetés
Az új Papa Roach-albumról

2010. januárjában a banda elmondta a honlapján, hogy hamarosan beszámolnak egy „nagy hír”-ről. Februárban Jerry Horton megerősítette, hogy ez a nagy hír egy élő album, melynek során öt új dalt rögzítenek közös turnén a Shinedownnal. Az öt dalt fel is vették, és így létrejött egy stúdió- és egy élő album kombinációja.

Márciusban Jacoby elmondta, hogy már felvették a vokált a Nemesis és a No Matter What című dalokhoz. Még ebben a hónapban megerősítették az élő album nyári megjelenését. Júniusban Jacoby a Nikki Sixx rádiós műsorában, a Sixx Sense-ben elmondta, hogy a következő új dal a One Track Mind. A dal korábban The Enemy címmel jelent meg; az új változatban Jacoby megváltoztatta a refrénjét.

Június 29-én az egykori kiadójuk, a Geffen Records kiadott egy Greatest Hits összeállítást a banda legnagyobb slágereivel, melynek címe: To Be Loved: The Best of Papa Roach. A zenekar azonban azt mondta a rajongóknak, hogy ezt a lemezt ne vegyék meg.

Április 17-én a banda lejátszotta az új dalt, a Burnt, a Chili Cook Offon. Április 30-án megjelent a Kick in the Teeth. Eleinte úgy volt, hogy a Burn lesz az új kislemez, de Jacoby elmondta, hogy nem lehet júniusban kiadni, mert már kiszivárgott az Internetre. Ehelyett bejelentették, hogy a Kick in the Teeth lesz az új dal.

Az Amazon.com szerint Kick in the Teeth június 2-én fog megjelenni. Június 30-án már látható volt a YouTube-on és a Vevón is a hivatalos videó. Egy másik dal,  a No Matter What augusztus 1-jén szivárgott ki a YouTube-on; augusztus 4-ére pedig már az egész album megtalálható volt.

A Time for Annihilation: On the Record and On the Road albumon lesz egy rejtett track is, mely egy különleges üzenetet fog tartalmazni Jacoby Shaddixtől. Az üzenet arra ösztönzi a rajongókat, hogy segítsenek leküzdeni a hajléktalanságot és az éhezést. Arra kérik a rajongókat, hogy a dalban elhangzó számon 5 dollárt adományozzanak egy hívással a WhyHungernek.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek