Starity

Újra rátalált a szerelem Jesy Nelsonra?

2013. augusztus 19. 16:04   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Képek tanúskodnak arról, hogy a Little Mix énekesnője közelebbi viszonyba került egy Union J-taggal.

hirdetés
Újra rátalált a szerelem Jesy Nelsonra?

Márciusban derült ki, hogy Jesy Nelson és akkori barátja, Jordan Banjo szakítottak, mivel a Diversity-ből ismert srác nem tudta elfogadni, hogy barátnője sokkal híresebb nála. Most azonban úgy tűnik, hogy a Little Mix oszlopos tagját újra eltalálta Kupidó nyila, szerencsés választottja pedig egy szintén X Factorból ismert banda, a Union J egyik tagja, George Shelley.

A fiatalokat a hétvégi V Festivalon kapták lencsevégre, amint a backstage-ben szórakoztak és nagyon úgy tűnik, hogy élvezték egymás társaságát, hiszen le sem tudták venni kezüket a másikról, folyamatosan ölelkeztek, flörtölgettek, szemtanúk szerint a levegő is forrott köztük és egy szemfüles fotósnak még azt is sikerült lekapnia, amint ajkaik összeforrtak.

Úgy tűnik a Little Mixes lányok nagyon otthonosan mozognak az X Factoros fiúbandák köreiben, hiszen köztudott, hogy Perrie a One Direction szépfiújával, Zayn Malikkel alkot egy párt már jó ideje és most Jesy is sikeresen csatlakozott társához, sőt, már most a következő Perrie-ként és Zaynként emlegetik őket George-dzsal, pedig még hivatalosan sincs megerősítve, hogy tényleg együtt vannak.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek