Turnéra készül a francia popdíva
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A francia énekesnő tavaly jelentette meg Monkey Me című albumát, mellyel ősztől kész színpadra állni a Timeless 2013 turné keretein belül.
hirdetés
Már javában zajlanak a Timeless 2013 turné próbái, mely idén ősszel startol, ugyanis a francia énekesnő, Mylène Farmer – akinek olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Désenchantée vagy a Libertine – ősszel turnézni indul.
Legutóbbi albuma 2012-ben jelent meg, Monkey Me címmel, mely időközben gyémántlemezzé érett, s melynek anyagával immár kész a közönség elé állni.
A turné előkészületeit nagy csend és titokzatosság övezi, annyi azonban bizonyos, hogy az első koncertet a párizsi Bercy Hallban tartják majd szeptember 7-én. A jelmezekért ezúttal is Jean-Paul Gaultier lesz a felelős, s állítólag már az énekesnő új frizuráján is dolgoznak, aki ezúttal hosszú hajjal szeretne a színpadra állni.
Emellett a híresztelések szerint több kamionnal hozatták a különböző kellékeket és díszleteket a Halle Tony Garnierbe, de ennek ellenére minden üresnek és elhagyatottnak látszik, Mylène pedig továbbra is igyekszik mindent a legnagyobb titokban tartani.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Nem örülnek a rajongók.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Új életet kezdett, és azóta jól van.
Felbolydult New York városa.











