Starity

Melissa George gyermeket vár

2013. augusztus 19. 21:09   |   Szerző: idone

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Home and Away sztárja, Melissa jelenleg első kisbabájával terhes. Az ausztráls származású színésznő és párja, a francia milliomos, Jean-David Blanc a New York Posttal osztották meg örömüket.

hirdetés
Melissa George gyermeket vár

Melissa álma végre valóra vált, és elmondása szerint boldogabb, mint valaha, hiszen első csemetéjét hordja a szíve alatt. Az ausztrál színésznő és a francia milliomos barátja, Jean-David Blanc először a családdal és a barátokkal osztották meg az örömhírt, majd a New York Posttal is.

Melissa korábban már elmondta, hogy készen áll bármikor bevállalni egy kisbabát, ha megtalálja a megfelelő társat: „Anya leszek, az nem számít, hogy hogyan és mikor, csak épp a megfelelő pasira várok” – mondta egykor a 37 esztendős színésznő.

„Szavakkal nem lehet leírni, amit néha érzek. Volt egy házasságom, aminek most vége, és volt még több dolog az életemben, amiket nehezen dolgoztam fel. Szünetre van szükségem, és lehet, hogy majd Isten csak úgy utamba dobja a megfelelő embert” – nyilatkozta volt a színésznő, és úgy látszik, sokat nem tévedett, hiszen a milliomos Jean-Daviddel majd kicsattannak a boldogságtól.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek