Starity

Zayn Malik visszamenne tanulni

2013. augusztus 20. 16:04   |   Szerző: idone

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Zayn karrierje miatt a tanulás háttérbe szorult, és a szépfiú elmondta, hogy bár sikeres abban, amit csinál, mégis visszavágyik az iskolapadba.

hirdetés
Zayn Malik visszamenne tanulni

Egyik napról a másikra tört egyre előrébb a brit fiúbanda, a One Direction, akik 2010-tól toplistás dalokkal büszkélkedhetnek, és akiknek rajongótáboruk meghaladja az elképzelhetőt. Zayn Malik, a karrierje miatt maga mögött hagyta a tanulmányait, és bár igen sok sikert elért a bandának köszönhetően, ő mégis visszavágyik az iskolapadba.

„Ha nem ezzel foglalkoznék, akkor most az egyetemen lennék. Szerettem volna, és még mindig nagyon vágyok arra, hogy angol nyelvből szerezzek diplomát. Ez frusztráló, mert a turné közben nem tudnék tanulni, még arra sem nagyon akadna időm, hogy a szüleimmel beszélgessek. Amint megpróbálok elolvasni egy könyvet, rögtön elalszom. Azt kívánom, hogy bárcsak könnyebb lenne” – mesélte a One Direction énekese a The Sunnak.

A 20 esztendős tinisztár elmondta, hogy nem szeretne emiatt veszekedésbe keveredni szüleivel és főleg nem bandatársaival: „Az a négy pajtás mindig mellettem áll, megértik, hogy jelenleg mi is játszódik le bennem. Ha köcsögként kezdenék el viselkedni, akkor ők lennének az elsők, akik ezt közölnék velem.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek