Starity

Visszatér az N' Sync?

2013. augusztus 20. 18:06   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Backstreet Boys mellett az N' Sync-et tartják a világ egyik legnépszerűbb fiúcsapatának és most úgy tűnik, a fiúk újra összeállnak.

hirdetés
Visszatér az N' Sync?

Joey Fatone, Justin Timberlake, JC Chasez, Chris Kirkpatrick és Lance Bass – ez az öt fiú alkotta meg Amerika egyik legsikeresebb fiúbandáját a 90-es években. Az N Sync 1997-ben robbant be a köztudatba, Here We Go című dalukkal és óriási sikereket értek el világszerte. A média már-már az új Backstreet Boysként emlegette a csapatot, és gyakran próbálta összeugrasztani a két fiúbandát – sikertelenül. A rajongókat azonban így is sikerült, hiszen nem egyszer veszekedtek azon, melyik együttes a jobb.

A fiúk a hatalmas sikerek ellenére 2001-ben úgy döntöttek, ideje befejezni a csapatmunkát, és szólókarrierbe kezdeni. Ez egyedül Justin Timberlake-nek sikerült, szólóalbumai rendkívül sikeresek voltak, egyedül is megállta a helyét és olyan nagy előadókkal duettezett, mint Timbaland, vagy Nelly Furtado.

Most úgy tűnik, hogy a fiúk meggondolták magukat, és 12 év elteltével szeretnének ismét együtt színpadra álli, és ugyanolyan sikereket elérni, mint régen. A visszatérést a hírek szerint a vasárnapi MTV VMA-gálán tervezik megvalósítani.

Ez az év lehet, hogy a régóta sikeres fiúbandák éve lesz, hiszen az N Sync mellett összeállt a Blue, a Backstreet Boys, és nem megerősített pletykák szerint a New Kids On The Block is vissza akar térni az iparba. Sokan a Take That visszatéréseben is reménykednek, ám ebben az esetben valószínűtlen az egyesülés.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek