Starity

Az atomcica válásáról beszélt

2013. augusztus 21. 08:08   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Natasha Hamilton nemrég szakított férjével hat év házasság után. Most erről mesélt a Mail Online-nak.

hirdetés
Az atomcica válásáról beszélt

Az Atomic Kitten legfiatalabb énekesnője, Natasha Hamilton nemrég lepte meg rajongóit a szomorú hírrel, miszerint elválik a férjétől. A szakítás hátterében az áll, hogy a pár kiszeretett egymásból, és régóta próbálták megoldani a dolgokat – siker nélkül.

„Mi férj és feleség voltunk, de nem éltünk házasok módjára. Nagy volt köztünk a távolság, tudtuk, hogy ez nem fog működni! Tudtam, hogy ez fájni fog, de elkerülhetetlen!” – az énekesnő arról is beszélt, hogy kettesben is egyre kevesebb időt tudtak tölteni. Például, ha vacsorázni szerettek volna menni, a gyerekeket is vinniük kellett.

Natasha három kisfia is tud már a dologról, a legrosszabbul a most hároméves Alfie viseli a válást.

Azonban, míg Natasha a gyerekeit vigasztalja és próbálja elterelni a gondolatait, addig férje új nőcskével mutatkozik: választottja nem más, mint a Gerdie Shore sztárja, Vicky Pattison. Ezt képek is tanúsítják, a pár a múlt héten Chesterben partizott. A rajongók dühösek a férfira, amiért ilyen gyorsan új barátnőt talált magának.

Az atomcica arról is mesélt, milyen nehéz most, hogy ismét énekesnőként tevékenykedik:

„Ez olyan, mint a zsonglőrködés. Londonban voltam, nyolc koncertem volt egy héten. A fiúk (a Blood Brothers együttes) lejöttek pénteken, szombat délután dolgoztunk, így csak a vasárnap maradt. Ezt a napot úgy kellett megoldanom, hogy Riaddal lehessek, de a vége mindig az volt, hogy a gyerekek mindig körülöttünk voltak!”

Natasha nem bánja, hogy ilyen keményen dolgozik, és Riad is tudta, hogy mivel jár az, ha valaki sikeres énekesként keresi a kenyerét, de beismerte, hogy ez sok problémát okozott köztük. A párnak egyetlen közös gyermeke a legkisebb fiú, Alfie – még nem tudni, kinél fog maradni, de az énekesnő rajongói bíznak benne, hogy Natashánal lesz elhelyezve.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek