Brian Molko zenészeknek ad tanácsot
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Placebo frontembere a visszatérésük óta egyre több interjút ad; most a feltörekvő zenészeket látja el jótanácsokkal.
hirdetés
Brian Molko nemrégiben a Gigwise-nak még a melegházasságról fejtette ki a véleményét, majd legújabb lemezükről mesélt, most máris újabb videórészlet került nyilvánosságra, amiben éppen a pályakezdő zenészeket látja el hasznos tanácsokkal.
A Placebo zenekar még 1994-ben alapult meg, végül a legelső, önmagukról elnevezett lemezüket 1996-ban adták ki, így érthető is, hogy a közel húszéves tapasztalattal rendelkező zenész most kifejtette a véleményét, így talán egyengetve egy-két ifjú tehetség szárnypróbálgatását.
„Nem kellene azon aggódni, éppen mi is számít divatosnak. A divat gyorsan változik, tehát mire megcsinálsz egy lemezt, addigra az a felvétel teljesen kimegy a divatból. Szóval talán jobb lenne divatjamúltnak lenni, és kilógni a sorból a ma felkapott dolgokhoz való alkalmazkodás helyett.„
Vélhetőleg pont ennek a gondolkodásmódnak, a mai napig tartó eredetiségüknek és az ehhez tartozó különcségnek köszönhetik a sikerüket, hiszen az 1990-es években szinte minden sikert a britpop különböző képviselői arattak le, mégis már a második lemezük híressé tette őket az egész világon.
„A 90-es évek közepén, amikor zenélni kezdtünk, éppen a britpop élte a fénykorát, szóval mi teljesen kilógtunk a sorból. Talán csak jókor voltunk jó helyen, de úgy néz ki, hogy ez nagyon sok jót tett velünk” – tette hozzá.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Brutális gyilkosság történt.
Nem teljesen erre számítottunk.
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
Nem kendőzte el a véleményét.
Tokióban jártak együtt.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.











