Starity

Anna Kendrick részegen dolgozott

2013. augusztus 23. 11:11   |   Szerző: buff

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A színésznő elismerte, hogy részegen forgatta a Drinking Buddies című filmet.

hirdetés
Anna Kendrick részegen dolgozott

Emeljük poharunkat Anna Kenrickre, aki új filmje, a Drinking Buddies forgatása közben lerészegedett.

„Nagyon-nagyon bizarr volt.” Kendrick így nyilatkozott az esetről a Volture-nak. Ezen az eseten kívül is igen más volt a forgatás a színésznő számára, mivel a rendező nem biztosított a színészeinek forgatókönyvet, csak egy vázlatot, amiben olyan pontokat jelöltek meg, amiknek meg kellett történniük a jelenetek közben.

Ez a technika lehetővé tette Joe Swanberg számára, hogy őszinte játékot csaljon ki a színészeiből, és az ő döntése volt, hogy bizonyos jeleneteknél valóban alkoholos italokat szolgáljanak fel.

„A bárjelenet közben először alkoholmentes sört adtak nekem, de aztán abban a jelenetben, mikor kártyázom Jake-kel igazi sört hoztak, és még csak fel sem tűnt! És akárhányszor vesztettem, sört döntöttem le és nem is realizáltam úgy a felvétel feléig. Akkor voltam úgy, hogy már szuper részeg vagyok! Szóval amint vége volt a felvételnek, be kellett jelentenem mindenkinek, hogy berúgtam munka közben. Teljesen elszörnyedtem a gondolattól, hogy majd én leszek a következő balhés sztár, aki lerészegedett és átesett az asztalon vagy valami hasonló. Csak próbáltam csöndben ücsörögni, amíg kijózanodtam.”

Kendrick becsiccsent viselkedésével munkatársa, Jake Johnson sem számolt: „Anna az egyik legrosszabb ivó, akivel valaha is találkoztam. Megivott egy sört, mert azt hitte alkoholmentes és azonnal be is rúgott.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek