Halle Berry balesetéről nyilatkozik

Ebben a részben bepillantást nyerünk malibui otthonába és életének egyik legsötétebb időszakába, a balesetének következményeibe.

hirdetés

Vendéglátónk hosszú, fehér és barna csíkos pamutruhát visel. Mezítláb van, kezében egy pohár vörösborral járkál, derültnek tűnik. A bőre eszméletlen. Egy nappal sem néz ki többnek harmincnál. Amint felszolgálták az előételt, csatlakoztam Wattshoz és Berryhez a teraszon. 11 éve találkoztak, amikor Watts az Interview magazin felkérésére fotózta a színésznőt, azóta elválaszthatatlanok. És valóban, kedvesen „Apucinak” becézi a fotóst. „Mitől vagy ilyen napbarnított? Soha nem láttalak ennyire barnának.” – jegyzi meg Cliff. „Egy fél napot töltöttem Nahlával Disneylandben.” – magyarázza mosolyogva Halle. Mielőtt visszament volna a konyhába, töltött még egy kis bort, ekkor rám pillantott, és ennyit mondott, édesen: „Te vagy az első újságíró, akit valaha beengedtem a házamba.”

A vacsora közben, ami egy hosszú faasztal mellett zajlott, melyen gyertyák sorakoztak, Halle toastot mondott, majd egy még hivatalosabb köszöntőt. Úgy tűnik, hogy különösen büszke Frazier-Thomasra. A Jennesse Központ többek között átmeneti menedéket nyújt nőknek és gyermekeiknek, akik elhagyták agresszív férjeiket, élettársaikat.

Hogy kerültél velük kapcsolatba? – érdeklődöm. 2000-ben a hírhedt cserbenhagyásos gázolása után 15 000 dollár pénzbüntetésre, 3 év próbaidőre és 250 óra közmunkára ítélték. „Adtak egy listát a különböző szervezetekről, melyekből választhattam. Megkerestem mi áll a legközelebb hozzám. A családon belüli erőszak fontos számomra, mert én is ilyen körülmények között nőttem fel, édesanyám áldozatul esett ennek. Láttam, hogy a Jenesse Központ a legidősebb ilyen jellegű szervezet Dél-Los Angelesben, és rádöbbentem, hogy ez az, amit csinálni akarok.” Amit nem tudhatott akkor, hogy közel 10 év múlva is elkötelezetten fog dolgozni itt. „Amellett, hogy Nahla anyja vagyok – mondja – ez a legjelentőségteljesebb munka az életemben.”

hirdetés