Starity

One Direction: „Simon remek apa lesz”

2013. augusztus 24. 11:11   |   Szerző: TheDanush

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A One Direction tagjai támogatják az egykori mentorukat, és szerintük remek apa válik belőle.

hirdetés
One Direction: „Simon remek apa lesz”

Nemrég robbant a hír, miszerint barátja feleségét ejtette teherbe az X Factor mentora, aki először még nem örült, hogy apa válik belőle, de a napokban Simon már úgy nyilatkozott, hogy a gyereknek éppen itt volt az ideje.

A One Direction tagjai mellette állnak és bármiben segítenek neki, ha kell: Niall Horan és bandatársai, Harry Styles, Zayn Malik, Louis Tomlinson és Liam Payne elárulták véleményüket a babahírekről, és azt is hozzátették, hogy mindenben támogatni fogják egykori mentorukat – írja a US Weekly.

Tomlinson szerint remek apa válik majd belőle és nem vélekedik máshogy Styles sem, míg Horan szerint Simon remek srác.

Liam egyébként azt is elárulta, hogy anno, 2010-ben, amikor csatlakozott az együtteshez, nagyon szigorú volt magához, ez mára viszont megváltozott. „Nevetnem kell. Elengedem magam, és nem aggódok már minden kis semmiségen. Már elég érett vagyok, de azért még érzékeny is – bár ebben nem vagyok olyan biztos.”

„Az első évben, én csak felkeltem, elmentem dolgozni és az edzőterembe, azután vissza a szállodába, ennyiből állt az életem. De én most már élvezni akarom” – tette hozzá.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek