Sztárdömping az Army Bratzban
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sharon Stone, Thora Birch, Rob Schneider leginkább a 90-es évek filmjeiből lehet ismerős – a három tehetség most együtt dolgozik!
hirdetés
Aki kedveli a 90-es évek filmjeit, annak bizonyára ismerős Sharon Stone, Thora Birch és Rob Schneider neve, hiszen ők hárman ezekben az években lettek igazán ismertek. Sharon Stone-t az idősebb korosztály az Elemi ösztön című, erotikus thrillerben ismerhette meg 1992-ben, ami akkoriban nagy port kavart. Thora Birch gyerekszínészként kezdte, első nagyobb szerepe a Hókusz Pókusz című filmben volt 1993-ban, Rob Schneidert pedig 1993-ban, a Beverly Hills-i dili című vígjátékban láthatták először – noha voltak előtte kisebb szerepei, ez hozott számára áttörést.
A három tehetség most együtt dolgozik Emilio Ferrari alkotásában, az Army Bratzban. A film Thora rajongóinak szerez majd leginkább örömet, hiszen a színésznő tavaly óta nem forgat, ellenben Sharonnal és Robbal.
A vígjátékról annyit lehet tudni, hogy jövőre kerül a mozikba, valamint hogy Puerto Ricóban forgatják.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Meglepő dolgot árult el.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.











