Kirsten Vangsness szárnyal
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Amennyiben a híreknek hinni lehet, idén ősztől jóval többet láthatjuk a képernyőn kedvenc számítógépes zseninket, Kirsten Vangsnesst alias Penélope Garcíát.
hirdetés
Úgy látszik, hogy a Criminal Minds ('Gyilkos Elmék') című sorozat kissé furcsa megjelenésű, ámde kétségtelenül üde színfoltja, Kirsten Vangsness népszerűsége egyre növekszik.

Immár nemcsak egy, hanem rögtön két tévésorozatban is helyet kap, a CBS ugyanis aláírt vele egy szerződést, mely szerint a Criminal Minds most készülő spinoff (Criminal Minds: Suspect Behavior) sorozatában is visszatérő szerepet fog játszani. Vélhetőleg ugyanazt a bohókás, szerethető és kissé szeleburdi Penélope Garcíát, akit az eredeti szériában is alakít. Valamint ígéretet kapott arra is, hogy ezentúl az epizódokban nem csupán pár perc erejéig láthatjuk a kivételes számítógép zsenit.

A színésző ugyanakkor elvállalt egy kisebb szerepet egy nemrég indult websorozat, a Vampire Mob első két epizódjában is. A „képernyőn” töltött ideje ez esetben ugyan kevés volt, de alakítása mindenképpen emlékezetes maradt.
Kirsten, aki leginkább színes ruháiról, még színesebb egyéniségéről, valamint elfogulaltan, szabadelvű és őszinte megnyilvánulásairól híres, nagyon izgatott az új felkérések miatt. Szeretne maradéktalanul megfelelni mind a rajongók, mind a saját maga támasztott elvárásoknak. Akit érdekel a tehetséges színésznő munkássága és gondolatai, az nyomon követheti őt hivatalos Twitter-oldalán.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Meglepő dolgot árult el.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.











