Starity

Több száz milliót is bukhat Cheryl Cole

2013. szeptember 08. 17:05   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Girls Aloud egykori énekesnője nagyot koppanhat Simon Cowell elleni perével.

hirdetés
Több száz milliót is bukhat Cheryl Cole

2012 decemberében látott napvilágot a hír, miszerint Cheryl Cole kész beperelni Simon Cowellt, amiért még 2011-ben kirakta őt az amerikai X Factorból, mindössze két adás után. Az ügy hamar a bíróság elé is került, most azonban a 30 éves énekesnőnek fel kell kötnie a gatyáját, ugyanis egy vagyont kell majd kiperkálnia, ha veszít a tárgyalásokon a tengerentúli tehetségkutató vezéreivel szemben.

A Sunday People értesülései szerint a Blue Orbit produkciós céggel kötött szerződésére hivatkozva több mint 320 ezer fontot, vagyis akár 200 millió forintot is fizetnie kell ügyvédi költségként, ha nem nyeri meg a pert, ami miatt egy forrás szerint rendkívül stresszes most, hiszen nem elég, hogy rengeteg pénzt veszíthet, de még nyerési esélyeit is megkérdőjelezik.

Ha nem tudnak megegyezni, a tárgyalásra január 22-én kerül majd sor, de a bíró egyébként engedélyt adott az ügyvédeknek, hogy bármikor odarepülhessenek az Egyesült Királyságba azzal a céllal, hogy beszéljenek Cheryllel és menedzsmentjével bírósági beavatkozás nélkül, de ez akár 48 ezer fontba is kerülhet és tekintve azt, hogy mindkét fél a maga igazát akarja bizonyítani, egyikük sem fog meghátrálni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek