Starity

Hallgass bele Avicii új albumába!

2013. szeptember 10. 14:02   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A svéd DJ, Tim Bergling, ismertebb nevén, Avicii szeptember 17-én adja ki első albumát TRUE névvel, amely az elektronikus zene egyik csúcsának bizonyosul az MTV szerint.

hirdetés
Hallgass bele Avicii új albumába!

A még csak 23 éves Avicii nem várt, órisási sikert futott be a Wake Me Up című dalával, amely nemcsak elsőként nyitott a slágerlistákon, de heteken keresztül tartotta a pozicíóját, maga mögé taszítva többek között a One Directiont is. A country-elektronikus keverék frissítő, forradalmi újítás volt a zenei életben.

Avicii itt nem áll le, szeptember 17-én érkező albumában olyan stílusokat használ és kever sajátos stílusával, mint a soul, blues, reggae, hiphop, R'n'B és a pop.

A művész rengeteg előadóval dolgozott már együtt, többek között az amerikai énekes, dalszerzővel, Lana Del Reyjel és az ausztrál pophercegnővel,   Kylie Minogue-gal.

Az új lemez itt nem merül ki, számolt be róla az MTV, a DJ olyan szupersztárokat szervezett be közös munkára, mint a mostanában felkapott, legendás gitárost, Nile Rodgers és Adam Lambert, akikkel közösen megalkotta az égető klubhimnusznak tűnő Lay Me Downt, amelyből kijött egy 1,5 perces előzetes az iTuneson:

A Hey Brother a harmadik dal a lemezen és egy újabb country-elektro keverék. A Shame On Me és a fent említett Lay Me Down a blues, soul és reggae keveréke, s ki gondolta volna ezelőtt, hogy ez a három működhet együtt.


A borító

Az utolsó szám, az Edom, a legmerészebb instrumentális változata az EDM műfajnak, amelyben hegedű és cselló társul Avicii zenei alapja mellé.

„A kontraszt erősen érezhető: a klasszikus hangok az emúltat idézik, miközben a modern elektronikus zene bizarr, fülbemászó módon befürkészik, kellemes és nosztalgikus hangulatot teremtve” – írja az MTV kritikájában.

A lemezt a legnagyobb EDM durranásként emlegetik már most. A TRUE regionálisan szeptember 17-én jelenik meg, Avicii pedig szeptember 13-án mutatja be az iTunes fesztiválon.

A dalokba az iTuneson tudsz belehallgatni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek