Ókori titkok nyomában: Stonehenge

Talán nincs ember a Földön, aki ne hallott volna a különleges módon elhelyezett, titkoktól terhes Stonehenge-ről, mindazonáltal igen kevesen ismerik e monumentális őskori építmény történetét.

hirdetés

Mint ismeretes, a Stonehenge egy körkörös alakzatban elhelyezett kőtömbökből és földsáncokból álló monumentális őskori építmény, mely Salisbury-től alig több mint 10 kilométerre található az angliai Wiltshire-ben. Érdekesség, hogy építése három nagy szakaszra osztható és több száz évig tartottak a munkálatok. A hellyel kapcsolatosan legendák, feltevések és tucatnyi titokzatos történet született az évszázadok folyamán, ugyanis a mai napig talány, hogy kik, hogyan és milyen célból hozták létre e különleges helyet.

Az elméletek többsége az 1900-as években kelt szárnyra és járták be a világot. Egyesek úgy vélik, hogy a Stonehenge a földönkívüliekkel áll összeköttetésben, míg mások úgy gondolják, hogy a jórészt háborúskodásban élő törzsek egységét kívánja szimbolizálni e varázslatos hely. Bármi is az igazság, emberek milliói kíváncsiak a különös módon épült kőtömbökre, így 1986-ban a UNESCO a világ kulturális örökségének részévé nyilvánította a Stonehenge-et és vele együtt a térségben található régészeti lelőhelyeket is, így ide tartozik az Avebury, a Windmill Hill, a Silbury Hill, a Long Barrow, a Kenneth Avenue és az Overton Hill.

Lássuk, mit is kell tudni a világörökség ezen részeiről!

Míg maga a Stonehenge egy megalit építményegyüttes, addig az Avebury neolitkori emlék, mely Európa legkiterjedtebb történeti emléke. A Windmill Hill neolitkori fal és árkok rendszere, mely hely azért is bír nagy jelentőséggel, mivel egy régészeti korszakot neveztek el róla; ezzel szemben a Silbury Hill egy 40 méter magas domb, különlegessége pedig abban rejlik, hogy ez Európa legnagyobb emberalkotta létesítménye. A Long Barrow nem más, mint temetőjáratok és sírkamrák helyszíne, a Kenneth Avenue egy 2 és fél km hosszú kőburkolásos sírjárat, maga az Overton Hill pedig egy egyszerű kőszentély.

A Nyugat-Európába tehető megalitikus kultúra kiemelkedő jelentőségű alkotásait elsősorban Spanyolországban csodálhatják meg az érdeklődők, azonban a Brit-szigeteket is magában foglalja. Jelenleg a Stonehenge romos régészeti bemutatóhely, ám érdekessége még abban is rejlik, hogy 21 méteres körzetében nem lelhető fel építkezéshez használható terméskő, mivel azokat a középkorban és az újkor elején elhordták, illetve a viszontagságos időjárás is megviselte őket. Érdekesség továbbá, hogy igen értékes idegenforgalmi látványosság, ugyanis évente megközelítően egymillióan tesznek látogatást a különleges köveknél.

Az építményegyüttes több kör alakú szerkezetből áll, melyeket kívülről árok határolja, ezt pedig már csak maga a töltés követi. Az együttes „bejárata” az északkeleti oldalon található, innen pedig egy úgynevezett Sugárút vezet az építmény belső részébe. A kör közepén patkó alakban elhelyezett harmadidőszakból származó homokkőből készült oszlopok kaptak helyet, melyeket vízszintesen kövek kötöttek össze páronként. Korábban granulitból készült kisebb oszlopok helyezkedtek el a patkón belül, ám ezek napjainkban már nem találhatóak meg eredeti helyükön.

További érdekesség, hogy öt nevezetes kővel büszkélkedik eme építőművészeti alkotás, melyeket érdemes megemlíteni. Ezek pedig az oltárkő, az áldozókő, a sarokkő és két tovább áldozókő; ezen felül pedig a töltés belső oldalán két kisebb kör alakú árok övezte földdarabot nevezünk északi és déli sírhalomnak, melyek közepén valaha kőoszlopok emelkedtek.

Kevesen tudják, hogy maga a Stonehenge 3 szakaszban épült, valamint, hogy a harmadik szakasz is 3 kisebb fázisra osztható.

Az első építési szakasz Kr.e. 3100 körülre tehető. Feltehetően az újkőkori Windmill Hill-kultúra népe a Csatornán túlról érkezett és népesítette be a vidéket és valószínűsíthető, hogy ők hozták létre – szarvasagancsból készült csákányaikkal – a 98 méter átmérőjű, 6 méter széles és körülbelül másfél méter mély árkot. A kiásott mészköves törmeléket az árok belső oldalán töltésként halmozták fel. Minden valószínűség szerint nekik köszönhető az építmény északkeleti oldalán a bejáratnál elhelyezkedő két hatalmas oszlopot, bár ezek közül csupán az egyik, az áldozókő névre keresztelt oszlop maradt fenn. A töltés belső oldalán 56 lyukat ástak ki, melyeket nem sokkal később betemettek és Aubrey-lyuknak neveztek el felfedezőjük után. Csupán feltételezés, de valószínűleg a stációkövek is ekkor kerültek jelenlegi helyükre, bár ezt az adatot semmilyen tény nem bizonyítja. E szakasz megközelítően 500 évet vett igénybe, majd elnéptelenedett és bozót vette körül a helyet.

Az építés második szakasza feltehetően Kr.e. 2100-ban vette kezdetét. A térséget ekkor a haragedényes kultúra népe lakta, akik feltehetően körülbelül 80 darab – egyenként 4 tonna súlyú – granulitoszlopokat állítottak az építmény közepébe, így két nyitott koncentrikus kört hoztak létre. A granulitkő igen kevéssé lelhető fel – csupán Wales délnyugati részén, valamint a Preseli-hegységben -, így a szállítást földön, folyón és tengeren át oldották meg közel 400 kilométeres úton keresztül. Érdekesség, hogy az oszlopok kialakítása – szándékosan vagy nem, de – úgy esett, hogy a nyári napforduló idején a középpontból nézve hozzávetőleg a napfelkelte helyén legyenek. Ehhez az irányhoz alkalmazkodva kiszélesítették a Sugárutat és felállították a két sarokkövet.

Az építkezés harmadik és egyben utolsó szakasza volt a legidőigényesebb, ugyanis ez további 3 kisebb fázisra bontható. A szakasz elején még szintén a harangedényes-kultúra népe lakott e területen és az első fázisban (III.a – Kr.e. 2000 körül) ők tették jelenlegi helyükre a patkó alakban helyezkedő köveket, valamint nekik köszönhető a teljes körben fennálló felülről vízszintesen áthidaló homokkő hármaskövek – melyeknek jelenleg már csak egy része található eredeti helyén, ugyanis a további kövek a Stonehenge-től mintegy 30 kilométerre található Marlborough Downsban voltak egy ideig.

Ekkoriban zárták le felülről a külső körben található 30 homokkőtömböt. Ebben a körben helyezték el patkó alakban az öt trilitet – amelyek két álló, és egy rajtuk keresztbe fektetett vízszintes tömbből állnak, melyeknek felületeit simára faragták. E műveletet kőkalapácsok segítségével végezték és ezek voltak azok az eszközök, melyeket igénybe vettek az úgynevezett köldökcsapok és hornyoscsapolások kialakításánál is, melyekre azért volt szükség, hogy a külső kör keresztgerendáit egymáshoz kapcsolják. További különlegesség, hogy az oszlopokat úgy alakították ki, hogy felfelé keskenyedjenek.

A III.b névre keresztelt fázisban (Kr.e. 1550 körül) feltehetően a második nagy szakaszban helyükre került 20 granulitkövet faragták ki és helyezték oválisan a patkó alakzatba. Ekkor került sor a körben álló tömbökön kívüli két koncentrikus körben elhelyezkedő lyukak ásására is, melyeket Y és Z alakban készítettek, bár manapság ez már nem látható. Feltehetően ezekben a lyukakban szerették volna elhelyezni a második szakaszból kimaradt 60 granulitkövet, ám erre nem került sor, így a lyukak nyitva maradtak, az évszázadok során viszont feltöltődtek, valamint eltűntek az oválisan a patkó alakzatban elhelyezett kövek is.

Az utolsó (III.c) fázisban folytatódtak az előzőleg megkezdett munkálatok. Ekkoriban a Wessex-kultúra népe lakta a területet, akik végül befejezték a Stonehenge építését. Munkájuk során a patkón belül felállított granulitból készült oszlopokat és obeliszkeket helyezték el felváltva úgy, hogy egészen közel essenek egymáshoz. A munkálatok során kimaradt, mintegy 60 megmunkálatlan granulitkövet a patkó és a kör között állították fel.

Érdekesség, hogy a tengelyvonalban állt az összes közül a legmagasabb granulitoszlop, melyet akkoriban – tévesen – oltárkőnek neveztek el. Kr.e. 1100 körül a Sugárutat keleti és délkeleti irányban meghosszabbították az Avon-folyóig, mely azt jelképezte, hogy a Stonehenge akkoriban használatban volt. Különlegesség, hogy mielőtt a harmadik szakasz utolsó fázisa befejeződött volna, a Stonehenge-et valamilyen tisztázatlan okból kifolyólag elhagyták lakói.

Míg a régészek eleinte magukat a köveket vizsgálták, addig a későbbiekben a Stonehenge-től nem messze feltárták egy újkőkori falu maradványait. A fennmaradó csontokból megállapítható, hogy a falu lakói könnyű csontozatúak voltak, szénhidrátszegény étrendet követtek és a koponyaleletek egy részén tompa tárgytól származó, erős ütések nyoma észlelhető, így a tudósok arra következtetnek, hogy az érintettek valamilyen brutális erőszakos cselekedet vagy rituálé áldozatai lettek.

hirdetés

hirdetés