A legszebb és legrosszabb ruhákban: Constance Jablonski
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 22 éves topmodell stílusa az évek során szinte tökéletesre fejlődött, azonban néha még ő is mellényúl egy-egy rendezvényen. Lássuk melyek legjobb és legpocsékabb összeállításai!


A francia szépség 2008 óta modellkedik szakmaszerűen. Azóta divatérzéke kifejlődött és válogathat a dizájner ruhadarabok között is, azonban néha még ő is mellé tud nyúlni, és ilyenkor elég érdekesen válogatja össze viseleteit.
A legszebb ruha-összeállítások:
Constance ezt a pántnélküli, rózsaszínű, virágokkal díszített Michael Kors-kreációt a 2013-as Hot Pink Partin viselte. Meg kell hagyni, a szépség bámulatos érzékkel ragadta meg az est hangulatát, és elbűvölően mutatkozott, a kiegészítők harmóniája pedig csak fokozza az összhatást.
A 2011-es Victoria’s Secret Fashion Show after-partiján tette tiszteletét a mademoiselle ebben a fekete-kék bőrből készült egybe részes szoknyában, mely Versace tervezését dicséri. A kék szín nagyszerűen kiemeli tengerkék szemeit, és a ruha szabása ízlésesen mutatja meg a topmodell hibátlan alakját. Ismét nem bonyolította túl az összeállítást, mégis stílusosan lehengerlő volt.
Jablonski kisasszony a legújabb 5th Avenue Flagship butik megnyitóján vett részt idén New Yorkban. Az alkalomra egy Dolce & Gabbana által tervezett fekete-fehér ruhát választott, mely megoldása rafinált, hisz a felsőrészén széltében, míg a szoknyarészén hosszanti irányban lett csíkozva. A modell bájosan festett az est folyamán, hiszen kiegészítőit sem bonyolította túl: egyszerű nyakláncot, és egy narancsszínű táskát választott, ez utóbbival harmonizál hasonló színű rúzsa.
A H&M és a Vogue egyik közös rendezvényén mutatkozott a modell ebben a szettben, mely természetesen a H&M-ből való. A szexi, bőr miniszoknyát ügyesen ötvözte egy elegáns fehér inggel, a hosszúszárú lovagló fazonú csizma pedig csak a pont az „i”-n. Ismét tudta hogyan kell ízlésesen, ám mégis merészen összeválogatni szettjét.
Constance lehengerlő stílusát lassan tanítani kellene! A modell a Kate Young for Target partin jelent meg ebben a szürke, rózsamintás ruhában, melyhez egy egyszerű bőrdzsekit vett fel. Hogy ne legyen annyira sötét az összeállítása narancsszínű táskát választott, melyhez harmonizáló rúzsa tökéletesen passzol. Egyszerű, stílusos, elegáns.
A legrosszabb ruha-összeállítások:
Oké, oké! A 2013-as Met Gála témája a punk és a rock volt, de azt kell mondjuk, Constance igencsak mellélőtt ezzel a fekete-arany színű Wes Gordon ruhával. A dressz szabása sem előnyös, és a nyakpántból kiinduló bőrszíjak, melyek az övben kötnek ki több mint merésznek mondhatók. Nem értjük, hogy a topmodellnek hogy akadhatott meg a szeme ezen a ruhán, mely inkább elrejtette, mintsem kihangsúlyozta szépségét. Ezen a rossz összeállításon még a harmonizáló kiegészítők, és a kivillanó láb sem segít!
Talán jobban tenné Mademoiselle Jablonski, ha inkább kihagyná a MET Gálát, ha folyton ilyen kreációkban jelenik meg. A tavalyi estélyen tette tiszteletét a modell ebben a kék-zöld Haider Ackerman-ruhában, mely mélyen dekoltált, túl hosszú, és a felső része olyan, mintha egy egyszerű selyemsál lenne, amit rákötöttek a kék szoknyaalapra. Nem értjük miért pont ezen a ruhadarabon akadt meg a szépség szeme, de bízunk benne, hogy legközelebb messzire elkerüli az ehhez hasonló a darabokat!
Constance a 2012-es FIT Educational Development Fund Benefit Gálán viselte ezt az éjszakai eget idéző Rodarte-estélyit. A ruha felső része túl bő, az aszimmetrikus és ugyancsak bő szoknya pedig még jobban rontja az összhatást. Semmit sem érvényesül benne a modell hibátlan alakja, ráadásul a haját is kiengedve viselte, ami nem volt túl előnyös ehhez a fazonú ruhához.
Talán sietett kisasszony, vagy nem volt más ruha kéznél? Értjük, hogy Constance szereti a minimalizmust, de azért ennyire nem kellene átlagosnak lennie megjelenésének. A kék selyemruha színben mindenképpen illik a modellhez, viszont túl öreges hatást kelt. Előbb gondolnánk azt a francia szépségről, hogy egy hétköznapi családanya, mint egy topmodell.
A 2011-es milánói amfAR nevezetű rendezvényre érkezett ebben a szintén 2011-es Emilio Pucci-költeményben, mely nem igazán illendő ilyesfajta megjelenésekhez, hiszen az átlátszó anyagból készült ruha nem hagy sokat a fantáziára.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Még több kínos dolog derült ki.