Starity

Gary Ross és Jennifer Lawrence újra együtt forgathat

2013. szeptember 26. 22:10   |   Szerző: mse90

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ross John Steinbeck klasszikusát, az Édentől keletrét tervezi megfilmesíteni az Oscar-díjas színésznő szereplésével.

hirdetés
Gary Ross és Jennifer Lawrence újra együtt forgathat
Fotó: Getty Images

A Deadline értesülései szerint Gary Ross, akinek állítólag ez a kedvenc amerikai regénye, két részben kívánja megfilmesíteni a művet, Lawrence-t pedig a hűvös és kegyetlen anya, Cathy Ames szerepében szeretné látni. A cselekmény részben az ő fiai közti rivalizálás és ellentétek körül forog, ami több párhuzamot mutat Káin és Ábel bibliai történetével.

Nem ez lenne persze az első alkalom, hogy megfilmesítésre kerül Steinbeck írása; 1955-ben már készült egy filmadaptáció az Édentől keletréből Elia Kazan rendezése nyomán James Dean, Richard Davalos, Julie Harris, valamint Raymond Massey főszereplésével, 1981-ben pedig az ABC egy televíziós minisorozatban is feldolgozta a regényt. A film kapcsán a Universal stúdió 2009-ben már felvetette egy esetleges modern feldolgozás lehetőségét, bár akkor még Tom Hoopert bízták volna meg a rendezéssel.

A hírportál értesülései szerint az is megtörténhet különben, hogy nem ez lesz az egyetlen jövőbeli projektje Rossnak Lawrence-szel, akit legutóbb Az éhezők viadalában irányított. Tervben van ugyanis egy másik könyvadaptáció az ő kettősükkel, méghozzá Hannah Kent Burial Rites című regénye alapján, ami egy 19. században élt fiatal izlandi nő gyilkossági peréről, és az azzal járó megaláztatásokról szól.

Az Édentől keletre forgatókönyvét jelenleg Paul Attanasio jegyzi, Ross viszont közismerten szeret saját szövegkönyvvel dolgozni, és eddigi filmjeit, mint például a Pleasantville vagy a Vágta, forgatókönyvíróként is ő írta, így várhatóan a produkciós munkálatok megkezdése előtt ez is átfut még az ő kezén.

Lawrence jelenleg éppen Az éhezők viadala befejező részeit forgatja, és a vásznon legközelebb ugyanezen széria második részében, a Futótűzben lesz látható, ami novemberben 21-én kerül a hazai mozikba, ezt követően pedig az itthon jövő év január 23-tól vetített American Hustle-ban tűnik majd fel.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek