Starity

Hat sztori, amiről lemaradhattál

2013. szeptember 29. 17:05   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Új dalelőzetes jelent meg Miley Cyrustól, Rihanna bemutatta új kislemezét, Adam Lambert elkezdte a Glee forgatását Demi Lovatóval és emellett Zac Efron megtörte a csendet.

hirdetés
Hat sztori, amiről lemaradhattál

Dalelőzetes jelent meg Miley Cyrustól

A botrányos énekesnő nagylemeze, a BANGERZ október 8-án jelenik meg világszerte, így egy újabb előzetes látott napvilágot róla. A hírek szerint a Drive című dal volt vőlegényéről, Liam Hemsworthről szól.

*

Rihanna előadta az új kislemezdalát

Rihanna rövid szünet után részt vett Alan Carr műsorában, ahol előadta az új kislemezét, a What Now-t.

A dalhoz a videoklip hamarosan érkezik, erősítette meg az énekesnő, ahogy azt is, hogy a Pour it Upról sem feledkezett el.

*

Adam Lambert elkezdte a Glee forgatását

Pár nappal ezelőtt kiszivárgott, hogy az amerikai énekes karakterét a népszerű sorozatban, a Glee-ben Starchildnak fogják hívni, azonban most az is kiderült, hogy a forgatást is elkezdte a New York-i csapattal. Lambert november 7-én, a negyedik adásban fog debütálni, a háromhetes szünet után. Az epizód a A Gaga or a Katy címet kapta, így nem meglepő, hogy ebben a részben a két énekesnőtől fognak feldolgozásokat gyártani. Starchild a Roar és a Marry The Night slágert kapta meg, az elsőt pedig Lea Michele-lel, Demi Lovatóval, Chris Colferrel és Naya Riverával fogja előadni.

A forgatás első napjáról, szeptember 26-áról Lea töltött fel egy képet, amelyről láthatjuk, hogy Lambert nemcsak megborotválkozott, hanem feltehetőleg egy diákot fog alakítani.


Kép: MsLeaMichele / Twitter

Zac Efron köszöni a támogatást

Bombaként robbant a hír, miszerint Zac Efron rehabon volt tavasszal, kokain- és drogfüggőség miatt. A színész most megtörte a csöndet és a Twitteren fejezte ki háláját rajongóinak:

„Sziasztok, srácok! Most tértem vissza egy hihetetlen utazásból, Peruból, amin édesapámmal vettem részt, és meg akarom köszönni a támogatásotokat az elmúlt hetek során.... ez a világot jelenti nekem. Szeretlek titeket!” – írta, ezzel a képpel csatolva:

George herceget októberben keresztelik meg

Már hivatalos: Vilmos és Katalin júliusban született kisfiát október 23-án fogják megkeresztelni. Az eseményre a Szent James Palotában kerül majd sor, természetesen a királyi család jelenlétében.

*

Paulina Rubio exférje szerint őrült

Az X Factor mentora pszichiátriai kezelésre szorul, mert teljesen őrült – állítja volt férje. A páros már több mint egy éve küzd gyermekük elhelyezési jogáért, a TMZ szerint Nicolás Vallejo-Nájera mindössze bemocskolni szeretné Paulina nevét.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek