Daniel Bryan eljegyezte barátnőjét
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A WWE egyik álompárja nemrégiben jelentette be a nagy hírt, hogy három év együtt járás után úgy döntöttek, komolyabbra fordítják a kapcsolatukat.
hirdetés
Az ismert WWE-szupersztár, Daniel Bryan és szintén pankrátor barátnője, Brie Bella három éve alkotnak egy párt és Daniel úgy döntött, eljött az ideje annak, hogy sokkal komolyabbra fordítsák a kapcsolatukat.
Szeptember 25-én egy kaliforniai túrázás során feltette a nagy kérdést kedvese, Brie számára, aki igent mondott a leánykérésre. A felejthetetlen eseményt majd a rajongók is végignézhetik a Total Divas című műsorban.
Az újdonsült menyasszony az E! Online-nal készített interjúja során boldogan nyilatkozott a nagy nappal kapcsolatban: „Még soha életemben nem láttam ilyen idegesnek. Nagyon nagyon idegesnek tűnt és a kapcsolatunkról kezdett el beszélni. Ez után térdre ereszkedett és feltette nekem a nagy kérdést. Azt mondta nekem, hogy örökké szeretni fog engem.”
A WWE dívarészlegének egy oszlopos tagja nemcsak a leánykérésről, hanem testvérének Nikkinek a reakciójáról is mesélt: „Nikki repdesett a boldogságtól. Láttam a szemében, hogy nagyon boldog miattam. Szerintem nagyon izgatott az esküvő miatt, ugyanis ő is segíteni fog a megszervezésében.”
Viszont ne feledkezzünk meg a vőlegényről se! Daniel is mondott pár szót az interjú során: „A gyűrű már régóta megvolt nekem, csak egy tökéletes pillanatra vártam. A pillanatra, amit Brie megérdemelt.”

Brie eljegyzési gyűrűje
A pár bejelentette többek közt azt is, hogy az esküvő jövőre lesz április vagy június környékén, mivel ez a kedvenc időszakuk, ám azt nem hozták nyilvánosságra, hogy hol mondják ki egymásnak a boldogító igent, ugyanis szeretnék szűk baráti és családi körben megtartani.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
A magánéletéről mesélt.
Nehéz időszakon van túl a modell.
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Nem örülnek a rajongók.
Új fotók is érkeztek.
Még mindig a Velünk véget ér-ügyről van szó.
Meglepő választás az énekesnőtől.













