Lily Allent eljegyezték
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Úgy látszik, most már végképp elkelt a vadóc énekesnő, ugyanis hamarosan házasodik jövendőbeli férjével, Sam Cooperrel.
hirdetés
Lily Allennek ez a hónap nagyon eseménydús, hiszen nemrég jelentette be, hogy várandós első gyermekével, most meg már az esküvőt tervezgeti. Lily és barátja, Sam Cooper nagyon lelkesek, hogy összeházasodnak még a baba megszületése előtt.
Az énekesnő egyik közeli forrása elmondta: „A házasélet sosem volt nagy teher nekik, az ismerősök úgy tartják, hogy még a poronty érkezése előtt vagy rögtön utána összeházasodnak.”
Egy másik forrás a Look magazinnak így nyilatkozott: „Egy új házat fognak venni Cotswoldsban Lily apukájának otthonához közel, mivel így sokkal nyugodtabb lesz a gyermeknevelés, mint Londonban. Allen azt mondta, hogy nem fogad fel dadát – mindent ő akar megcsinálni. Lily régóta arról beszélt, hogy anya szeretne lenni, így nagyon örülünk a híreknek.”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Meglepő dolgot árult el.
Csendben véget vetettek a kapcsolatuknak.











