Starity

Megjelent a KoRn új albuma

2013. október 08. 15:03   |   Szerző: Fannycska999

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ma jelent meg az amerikai nu metal banda 11. stúdióalbuma, mely tíz év után az első olyan album, amelyen Brian "Head" Welch is közreműködik.

hirdetés
Megjelent a KoRn új albuma

A nu metal műfaj egyik legrégebbi együttese idén ünnepli alapításának 20. évfordulóját. Tizedik stúdióalbumuk, a The Path of Totality 2011 decemberében, majdnem két éve jelent meg, ma pedig hosszas várakozás után a The Paradigm Shift is a boltokba került.

Brian „Head” Welch, az együttes eredeti gitárosa tíz éve személyes okokból elhagyta az együttest, és a rajongók sokáig nem is reménykedhettek benne, hogy valaha visszatér. Idén tavasszal azonban a banda tagjainak és persze a rajongók legnagyobb örömére Brian úgy döntött, visszatér az együttesbe, és közreműködik 11. nagylemezükön.

A The Paradigm Shiftről már két dal is nyilvánosságra került: a Never Never, amelyhez már videó is készült, valamint a Love & Meth. Előbbi nem aratott túlzott sikert a rajongók körében, főleg dupstep – es stílusa miatt, a Love & Meth azonban visszaadta a rajongóknak a reményt, akik így már izgatottan várták az albumot, melyet több magzin is a banda egyik legjobbjának tart.

Az album bővített változata két bónuszdalt, egy Reconciliation című dokumentum felvételt tartalmazó DVD – t és egy The Paradigm Shift pólót tartalmaz.

Dallista:

1. Prey For Me
2. Love & Meth
3. What We Do
4. Spike In My Veins
5. Mass Hysteria
6. Paranoid And Aroused
7. Never Never
8. Punishment Time
9. Lullaby For A Sadist
10. Victimized
11. It's All Wrong

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek