Starity

Gyermeket vár Laky Zsuzsi

2013. október 10. 15:03   |   Szerző: mili..summer

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2003-as Miss Európa második gyermekét várja, és már a baba nemét is megosztották a rajongókkal.

hirdetés
Gyermeket vár Laky Zsuzsi

Az egykori szépségkirálynő két és fél éve adott életet első gyermekének, Lucának és máris útban van a második baba, aki nagy valószínűséggel szintén kislány lesz. Zsuzsi férje, Dietz Gusztáv, azonban nagyon szeretne egy kisfiút is, így elmondásuk szerint addig próbálkoznak, amíg össze nem jön.

Az RTL Klub reggeli műsorában Zsuzsi a következőt mondta: „Kilencven százalék, hogy megint kislányunk lesz, hiszen a 16. héten és a 20. héten is ezt mondta a doktor úr. Nagy családot szeretnénk egyébként, tehát a három gyerek tervben van, de akár egy negyedik is jöhet majd

A kishölgy érkezését 2014. február 2-ára várják és az egykori modell azt is elárulta, hogy szeretné természetes úton világra hozni gyermekét.

Arról, hogy hogyan is fogják elnevezni a kisbabát, még nem döntöttek: „A névről még nem döntöttünk. Először a Sárára gondoltunk, de azt végül Guszti elvetette. Nekem most a Lujza tetszik nagyon, de a Luca-Lujza nagyon hasonló, úgyhogy még gondolkodunk

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek