Mi történt a The Hills sztárjaival?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Eljegyzések, szakítások, botrányos plasztikai műtétek sorozata, majd hatalmas kudarcok egymás után - a The Hills valóságshow egykori szereplői a sorozat felbomlása után sem unatkozhattak, igaz, szinte már nem is beszélnek egymással.
Lauren Conrad
A gyönyörű szőkeség több könyvet is kiadott 2010 óta, divatmárkáját a Kohl's amerikai áruházlánc folyamatosan árusítja, s végre a szerelmet is megtalálta: William Tell, jogász pár hete jegyezte el Lauren-t, s boldogabb, mint valaha! Viszont üröm az örömben, hogy nem tartja egyik volt szereplővel sem a kapcsolatot, még egykori legjobb barátnőivel sem.
Kristin Cavallari
Krisin – csak a sorozat vége felé kapcsolódott be – élete meseszerűen alakult. Bár kisfia, Camden Jack már 1 éves is elmúlt, Jay Cutlerrel való kapcsolatát csupán ez év júniusában erősítették meg, ugyanis ekkora mondta ki a boldogító igent az ifjú pár.
Lo Bosworth
Lo telejsen visszavonult a nyilvánosságtól a show óta, s bár a fanok nagyon reménykedtek, hogy párjával Scott Hochstadttal együtt maradnak a valóságshow vége után is, Lo szakított a sráccal 2010-ben. A lány azóta az üzletember Jeremy Globerson kedvese, s nem sokat hallatnak magukról a médiában.
Brody Jenner
Brody – akinek édesapja Bruce Jenner, a Kardashian-klán feje – jópár kapcsolaton túl van már a The Hills óta. Több évig járt Avril Lavigne-nel, s most a modell Bryana Hollyval múlatja az idejét Hawaii-n. Karrierjéről nem tudni túl sokat.
Audrina Patridge
Audrina őrült nagy szerelmben élt Justin Bobbyval a Hills-korszakában, ám a show végeztével hamar szétmentek. A lány jelenleg a BMX-es Corey Bohannal van együtt, immár 2 éve, de nem sokat tudni róluk. A The Hills után egyébként saját valóságshow-t is kapott, melyet saját magáról neveztek el, azonban nem aratott túl nagy sikert.
Jason Wahler
Jason, aki Lauren párja volt a sorozatban, boldog házasságban él a modell Ashey Slackkel, akivel csupán pár napja kötötte össze életüket. Az egykori szerelmesek nem tartja egymással a kapcsolatot.
Whitney Port
Whitney a sorozat utolsó 2 évadában volt látható, de ezt egyáltalán nem is bánja, ugyanis megtalálta a Nagy Őt a The Hills producerének személyében. Tim Rosenman és Whitney jelenleg a családalapítást tervezik.
Heidi Montag és Spencer Pratt
A botrányok és a megpróbáltatások ellenére még mindig az ő kapcsolatuk a legerősebb, hiszen 4 évvel később a sorozatbeli házasságuk után pár hónapja újból megújították fogadalmukat. Heidi 2 évvel ezelőtt sokkolta a közönséget plasztikai műtétei sokaságával, s egy ideig olyannyira pénzhiánnyal küszködtek párjával, Spencerrel, hogy Heidi-nek még sztiptízt is vállalnia kellett Las Vegas-ban.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Ismét együtt pózoltak.
Egykor nagyon közel álltak egymáshoz.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Sokakat bántalmazott a producer.
Kemény kritika érte a hírességet.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Aggódik, hogy mi fog kiderülni róla.
Túl öregnek érzi magát a színész.