Starity

Megan and Liz: dalzápor a rajongóknak

2013. október 16. 13:01   |   Szerző: Janie

Első egyéni turnéjuknak vége, ám a lányok most is hallatnak magukról, hiszen folytatják megkezdett munkájukat.

hirdetés
Megan and Liz: dalzápor a rajongóknak

Még két hónap sem telt el a Csontvros által inspirált daluk debütálása óta, máris itt vannak az új meglepetések. Először is, végre megjelent a Release You című slágerükhöz készített videoklip, melynek érdekessége, hogy a szám második felét élőben, egy fellépésen hallhatjuk, ahol a lányok őrületes táncpartit csaptak.

Megan és Liz egy közreműködésben is részt vettek, méghozzá Plug In Stereóval, akivel egy fantasztikus dalt hoztak össze a srác EP-jére. A dal, ami egy örökérvényű igazságot emleget, miszerint mindenki azt akarja, hogy valakinek fontos legyen, már letölthető iTunes-ról.

Tegnap este pedig megérkezett egy vadonatúj szám is, amely a Back Home címre hallgat. Az ikreknek ugyanis a minap volt legelső nemzetközi koncertjük a Stage It által. Régi középiskolájukban, Michiganben léptek fel, ahonnan a világ minden tájára közvetítették a koncertet azoknak, akik megvették a belépőjegyet, így mindenki élvezhette a zenéjüket, akár otthonról, az ágyból is. A dal jobb helyen nem is debütálhatott volna, hiszen ahogy a címéből is kiderül, az otthonukról, vagyis Michiganről énekelnek.

Sajnos a debütáló album megjelenésének dátuma még mindig nem nyilvános, viszont azt láthatjuk, hogy egy percre sem állnak meg a lányok: továbbra is járnak fellépésekre, stúdiózni, rádióinterjúkra, és írják az új dalokat.

  twitter 
hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek