Miley a csúcsra tör
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Miley Cyrusnak három év után sikerült ötödjére felkerülnie a Billboard 200 lista csúcsára. Legutóbbi lemeze, a Can't Be Tamed mindössze a harmadik helyig jutott ugyanezen a listán.


Miley Cyrus ismét a Billboard 200-as albumlistának élén nyitott, ez már az ötödik listavezető korongja. A Hannah Montana, a Hannah Montana 2/Meet Miley Cyrus, a Breakout és a Hannah Montana: The Movie-val már felkerült a lista csúcsára és ő a legfiatalabb szólóénekesnő, akinek ez a bravúr sikerült.
Az első héten 270 ezer példányt talált gazdára, amivel lekörözte két kolléganőjét, Demi Lovatót és Selena Gomezt, akiknek kb. eddig ennyit adtak el a lemezükből, pedig jó pár hónappal ezelőtt kerültek forgalomba az ő korongjaik. Bár nem ez az énekesnő legmagasabb első heti eladása, de ígyis jóval többet adott el, mint a Can't Be Tamedből, amiből mindössze 108 ezret adtak el az első héten.
Ezek mellett a nemzetközi listákon sem szerepel rosszul, ugyanis az élre állt az Egyesült Királyságban is, emellett a Wrecking Ball is első lett az angol slágerlistán, így ő az első előadó 2013-ban, akinek ez a duplázás sikerült, ezenkívül vezette az ausztrál, az ír és a skót eladási listát és top 10-be került Belgiumban, Hollandiában, Dániában, Svédországban, Svájcban és Magyarországon is. Valószínűleg több slágerlistára is felkerül, hiszen valahol csak most kerül forgalomba.
A kritikusok általában kedvező véleménnyel fogadták, sokan inkább Cyrus provokatív viselkedését kritizálták inkább. A Wrecking Ball pedig top 10-be került elég sok országban, így úgy tűnik, hogy az énekesnő legnagyobb slágerévé vált. Már szorgosan készül a jövő évre, hisz világ körüli turnét tervez és egyelőre folynak a találgatások, hogy mi legyen a harmadik kislemez. Erre a legnagyobb esélyes a Britney Spearsszel közösen készített SMS (Bangerz) lenne, ami eléggé megosztotta a kritikusokat, vagy az I Adore You, ami a top 10-be került az iTuneson.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Egy időre jegeli a barátságot.
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Nagyon haragszik rá.
Először láthatjuk az arcát.