Baronits Gábor együtt csajozik Tóth Gabi exével
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Baronits Gábor, a Jóban Rosszban Halász Kristófja május óta élvezi a szinglik életét. Heti hatszor jár edzeni, így teljesen átformálta testét is, lehet, hogy éppen a csajok miatt, ugyanis nem mással, mint Tóth Gabi ex-pasijával csajozik.
hirdetés
Rasztovits Dávid, Tóth Gabi exe és a Jóban Rosszban sorozat sztárja együtt csajozik, ugyanis Baronits Gábor május óta szingliként él. Az elmúlt hónapok alatt elég sokat járt edzőtermekbe a színész, szám szerint heti hatszor, többek között azért, hogy testét formálja.
„A testem a munkaeszközöm, igyekszem a maximumot kihozni belőle, és a lányok sem panaszkodnak az izmaim miatt” – mondta mosolyogva, a magánéletét óvó színész a Borsnak.
Lehet, hogy Gábor a médiát nem igazán akarja beengedni a magánéletébe, ám van egy személy, aki mindent tud róla, ő pedig nem más, mint Rasztovits Dávid, akit eddig leginkább Tóth Gabi kedveseként ismerhettünk.
„Szoros barátság köt össze minket. Együtt járunk szórakozni és igen, mondhatjuk, hogy tudunk egymás nőügyeiről” – mesélte.
A két jóbarát nem csak együtt csajozik, de olyan jóban és egy hullámhosszon vannak, hogy egy egészségügyi sportkomplexum megalapításán is gondolkoznak.

hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.













