Starity

Tornacipő: így viselik a sztárok

2013. október 28. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tornacipő napjainkra alapdarabnak nőtte ki magát, így nincs is olyan magára valamit adó sztár, akinek ne lapulna egy-egy színes, fűzős darab a szekrényében. Lássuk, kedvenceink hogyan viselik e kényelmes lábbelit!

hirdetés
Tornacipő: így viselik a sztárok

Tom Felton

A Harry Potter-széria rosszfiúja is előszeretettel jelenik meg tornacipőben, függetlenül attól, hogy egy hétvégi bevásárlásra, egy fotózásra, egy baseballmeccsre, vagy éppen egy vörös szőnyeges rendezvényre indul el.

Tom elsősorban farmerhez veszi fel surranóit, a felsőrészről pedig az esemény jellege dönt, így láthattuk már inggel, pólóval és zakóval is kombinálva – mindenesetre be kell vallanunk, hogy a sármos színészen remekül mutatnak az általa preferált visszafogott színű darabok!

Avril Lavigne

A vadóc kanadai énekesnő mindig is híres volt sajátos stílusáról, így pályájának kezdetén leginkább tornacipőiről és egyenesre vasalt hajáról lehetett felismerni, és hiába telt el tíz év berobbanása óta, ráadásul az idő elteltével lázadó tiniből díva lett – Avril a mai napig szívesen cserélgeti színes cipellőit.

A jól bevált recept, azóta védjegyévé vált, bár most már nem csak cipői esetében cserélgeti a színeket, hanem frizuráján is kísérletezik, és lássuk be: igen eredményesen!

Robert Pattinson

Az Alkonyat-sorozat Edward Cullenje is szívesen ölt lábára tornacipőt, ha épp leugrik a közértbe vagy akár egy fotózás alkalmával is. Robert elsősorban az egyszerűbb, sötét árnyalatú cipőket részesíti előnyben, hiszen azokat bármilyen alkalommal lábára húzhatja, így lesz megjelenése lazán elegáns.

E kényelmes lábbelit Rob elsősorban farmer-póló kombinációjával viseli.

Kristen Stewart

Egykori párjához hasonlóan, Kristen is szívesen ölt lábára tornacipőt, ha úgy hozza a szükség, hogy ki kell lépnie az utcára. A bájos színésznő gyakran viseli kedvenceit a hétköznapokon, de akár egy-egy nagyobb rendezvény során is láthattuk a lábán kedvenc lábravalóit, mely döntéséért kapott már hideget-meleget az évek során.

Az Alkonyat Bellája Avrilhez hasonlóan bármilyen színű, stílusú és márkájú ruhával képes viselni e kényelmes alapdarabot.

Kurt Cobain

Aki netán azt hinné, hogy a tornacipő-őrület a mai fiataloknak köszönhetően tévedt a divatvilágba, az nagyot téved!

Mi sem bizonyítja e lábbeli kortalanságát jobban, minthogy alig 20 évvel ezelőtt, az 1990-es évek sztárjának, Kurt Cobainnek a lábán is ott virított e kedves darab, mi több: a legendás zenész kedvenc tornacipőjében költözött az örök vadászmezőkre is.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek