Starity

Megint szakított Chris Evans és Minka Kelly

2013. október 27. 21:09   |   Szerző: baisée

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már volt, hogy szakítottak elfoglaltságuk miatt, de úgy látszik, most komolyan is gondolják a különválást.

hirdetés
Megint szakított Chris Evans és Minka Kelly

Chris és Minka 2007-ben randiztak először, viszont akkor még nem vállalták fel a kapcsolatukat, azóta pedig sok hullámvölgyön ment keresztül a 32 éves színész és a 33 éves színésznő. Tavaly már voltak olyan hírek, hogy a pár szakított, de erre a közös paparazzi-képek rácáfoltak, és az is, hogy év elején együtt töltötték a Valentin napot.

Egy ismeretlen forrás így nyilatkozott az Us Weeklynek az ügyről: „Nem látták értelmét, hogy tovább együtt maradjanak.

Sok rajongójuk reménykedik abban, hogy ez a hír is kacsának bizonyul, de most a tények mást mutatnak, mint tavaly. A szakítás hírének felröppenése utáni napon Minka már Afrikában tengette idejét egy jótékonysági munka keretein belül, és a képek arról tanúskodnak, hogy remekül érzi magát a szakítás ellenére is.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek