Babát vár Olivia Wilde és Jason Sudeikis
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Dr. House-ból is ismert szépség állapotos - számoltak be róla nemrég a legnagyobb napilapok. Olivia Wilde és Jason Sudeikis első gyermeküket várják.
hirdetés
Olivia már másodszor áll az oltár elé, hiszen korábban hozzáment Tao Ruspoli paparazzóhoz, akitől 2011 márciusában elvált. A házasság felbomlása után találkozott mostani szerelmével, Jason Sudeikisszel, akivel idén januárban el is jegyezték egymást. A 29 éves színésznő később úgy nyilatkozott, készen áll a családalapításra, aminek most úgy látszik, el is érkezett az ideje.
„Borzasztóan boldogok. Nagyon izgatottak, hogy új taggal bővül a famíliájuk” – nyilatkozta egy, a párhoz közeli forrás a People-nek.
„Jason nagyon jól bánik a gyerekekkel. Nyitott vagyok, hogy nekünk mennyi is lesz, de három gyerkőc egy kisebb buli lenne számunkra” – áradozott a kilenc évvel idősebb jegyeséről Olivia a Marie Claire-nek pár hónapja.
Sok boldogságot nekik!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.













