Eljegyezték Ciarát
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A szépséges énekesnő ujjára a rapper, Future húzott gyűrűt a hétvége folyamán.


Múlt pénteken, október 25-én töltötte be 28. életévét Ciara, így az egész hétvégét ünnepléssel töltötte, ráadásul, mint utólag kiderült, dupla oka is volt az örömre és a mulatozásra: párja, a Future művésznéven futó rapper feltette neki a nagy kérdést.
„A gyűrű, ami részben egy igazán különleges születésnapi ajándék is volt, egy gyönyörű, 15 karátos smaragd és gyémántgyűrű az Avianne & Co által tervezve. Az esküvő dátuma a szoros időbeosztásuknak köszönhetően kissé nehézkesen lesz majd meghatározva, de a pár nagyon izgatott és boldog az eljegyzésük miatt és alig várják, hogy együtt kezdjék el építeni közös életüket” – nyilatkozta az énekesnő szóvivője a JustJarednek tegnap.
A friss jegyesek még egy éve sincs, hogy egymásra találtak, ugyanis januárban kezdtek randizgatni, ám úgy tűnik, szerelmüket elég erősnek tartják egy ilyen döntéshez. Ciara egyébként boldogabb, mint valaha, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy Twitter-profilján és hangot adott annak, hogy ez volt élete legjobb születésnapja, ráadásul hétfőn már hatalmas mosollyal a száján pózolt a fotósoknak vadonatúj ékszerével.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Először adott interjút Kate Cassidy.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.
Nézd meg, kik vihették haza a díjat.
Persze, hogy van beceneve!