Xtina duettel duplázik
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő egyik közösségi oldalára nemrégiben kiposztolt egy videót, amiből kiderül: hamarosan egy új duettet hallhatunk tőle.
A szóban forgó dalt a még feltörekvőben lévő A Great Big World szerzőpárosa jegyzi. Mikor Christina meghallgatta, rövid időn belül felkereste a srácokat egy kéréssel.
„Tudjátok, mindketten nyitott személyiségek vagyunk, és úgy tartjuk, bármi lehetséges… De amikor a menedzserünk azzal hívott, hogy Christina Aguilera el szeretné énekelni az egyik szerzeményünket… Igazából fel se tudtuk fogni, hogy mit mond” – vallotta be Ian Axel és Chad Vaccarino.
„Ez a dal úgy érkezett az életembe, egy olyan inspirált állapotban kapott el, amit nem hagyhattam szó nélkül elmenni… Olyan egyszerű, olyan nyugodt, biztonságot árasztó, ám egyben kérlelő és válaszokat kereső… Teszi mindezt oly alázatos, nem tolakodó és őszinte módon, hogy teljesen hitelessé válik a mondanivalója” – fejti ki Christina, miért is szerette meg ezt a lírai számot.
A Say Somthing idén szeptember elején került fel a fiúk YouTube-csatornájára, és a csapat rajongói már akkor megkedvelték, de miután kiderült, hogy készül egy duettváltozat is, érthető módon az énekesnő rajongói is egyből felkeresték az alap művet, hogy legyen némi képük arról, mire is számíthatnak majd.
„Aki ismeri az érzést, amikor az elhagyatottság, a magány lesz úrrá az emberen, az át tudja majd érezni azt is, hogy ez a dal miért született: önmagunk gyógyítására, hogy segítsen egymásra találnunk, hogy a kétségeken felül lehet kerekedni, és kis optimizmussal igenis lehet változtatni. Törődnünk kell egymással, ez köt össze mindannyiunkat” – mesélték a szerzők a dal keletkezéséről, céljáról.
Hogy a címben emlegetett duplázás második duettjéről is szó essen: az NBC, a jelenleg ötödik évadában járó The Voice műsorával kapcsolatban tett közzé egy hírt, miszerint jövő hét hétfőn, azaz november 4-én Christina Flo Ridával fog közösen szerepelni az adásban a How I Feel című számmal, majd másnap, 5-én, kedden a Say Something lesz hallható élőben a műsor színpadán.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ismét együtt pózoltak.
Egykor nagyon közel álltak egymáshoz.
Kemény kritika érte a hírességet.
Működött köztük a kémia.
Szentül hiszik, hogy a kollégának benne volt a keze a dologban.
Aggódik, hogy mi fog kiderülni róla.
Nemrég közös fotót posztoltak.
Együtt pózoltak egy eseményen.
Nehéz volt elfogadnia a dolgot.
Így került be a párja a klipjébe.