Megalázták Lang Györgyit
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Mindenki számára tiszta sor, hogy Lang Györgyi, a Pa-Dö-Dő énekesnője évek óta kerekesszékben ül, egy parkolócéget azonban ez mégsem hatotta meg, sőt, meg is büntették őt és kérdőre vonták a tényt is, hogy rokkant-e.
Teljesen jogos Lang Györgyi felháborodása, hiszen a parkolócég megbüntette őt és még azt is kérdőre vonták, hogy rokkant-e, miközben köztudott, hogy az énekesnő évek óta kerekesszékbe kényszerült. Rengetegszer mesélt már betegségéről és, ha ez nem lenne elég, ezernyi fotó készült róla különböző rendezvényeken is.
Az énekesnő éppen a városba ment ügyeket intézni, mikor a parkolócég emberei egy hatezer forintos cédulát helyeztek autójára. Györgyi természetesen felhívta a céget, hiszen nem értette, mire kapta ezt a büntetést. Talán arra a válaszra, amit kapott, soha nem számított volna: gyanújuk szerint fénymásolt a rokkantigazolvány, sőt, az is lehet, hogy hamis.
„Mivel nyilvánvaló, hogy jogtalanul büntettek meg, elmentem a parkolási társaság ügyfélszolgálatára reklamálni. Az első dolog, amivel találkoztam, egyszerre vicces és tragikus is: a mozgássérültek ide nem tudnak bemenni, mert egy vékony és meredek lépcsősor vezet az irodába – tolószékkel megközelíthetetlen. Szürreális, de betelefonáltam. Közölték, hogy akkor kijönnek ők. Mindez a huszonegyedik században Európa közepén. Kijöttek, elmondtam, hogy nem fénymásolt a rokkantigazolványom, hanem eredeti, mire gyanakodva benéztek a kocsiba. Mintha azt vizsgálták volna, hogy tényleg járásképtelen vagyok-e” – mesélte Györgyi a Borsnak.
Ám talán a legcifrább események még csak ezután történtek. A hivatalnok közölte az énekesnővel, hogy jegyet kell vennie, míg a hivatal előtt parkol, mivel még nincs igazolva, hogy eredeti-e az igazolványa.
„Amit válaszoltam, azt nem bírja a nyomdafesték. Végül közölték, hogy utánanéznek az ügyemnek, de azért fizessem be a hatezer forintot, mert lejár a háromnapos határidő, és akkor a többszörösét kell majd fizetnem. Feltételezem, hogy ha kivizsgálták az ügyemet, eltörlik a büntetést, de azért csendben megjegyezném, hogy minden mozgássérült nevében kikérem magamnak ezt az eljárást!” – zárta mondandóját.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Kékben ragyogott a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.