Starity

Árvákat látogattak meg a sztárok

2013. november 02. 14:02   |   Szerző: xMilesss

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Sztárban sztár most egyhetes pihenőre vonult az ünnepek miatt, két versenyzője azonban biztos hasznosan töltötte szabadidejét. A hazai celebek kirándulni mentek százötven állami gondozott vagy nevelőszülőknél élő gyermekkel.

hirdetés
Árvákat látogattak meg a sztárok

A magyar sztárok is szeretnek jótékonykodni. Többször adományoztak már pénzt vagy drága műszereket kórházaknak, voltak, akik az árvíznél is segédkeztek, sőt, olyanok is akadtak, akik koncertet szerveztek egy daganatos kislánynak. Most újabb négy hazai celeb mutatta meg, hogy mennyire fontos és hasznos dolog a jótékonykodást.

A minap töltöttek el egy délelőttöt szülők nélkül maradt gyermekekkel a Sztárban sztár versenyzői, Szinetár Dóra és Puskás Peti, és két színész is csatlakozott hozzájuk, Brózik Klára és Farkasházi Réka.

Igazi élmény lehetett végigjárni az állatkertet a gyerekeknek, mellette pedig ellátogathattak a Parlamentbe is. Szinetár Dóra el is mondta gondolatait ezzel kapcsolatban:

„Szívfacsaró érzés volt árva gyermekeket látni, ugyanakkor óriási örömmel töltött el mindannyiunkat, amikor az arcukon mosolyt láttunk. Jó lenne, ha többet tehetnénk azért, hogy minél kevesebb nehéz sorsú apróság éljen a világon” – nyilatkozta a Borsnak.

A kirándulást a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete és a debreceni Kőr Dáma Egyesület támogatta.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek