Férjhez ment Carole Samaha
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 41 éves énekes-színésznő Cipruson kelt egybe egyiptomi üzletember barátjával, Walid Mustafával.
hirdetés
2003-ban ismerhette meg a nagyközönség Carole Samahát, a Knocharából, pontosabban Libanonból származó fiatal lányt. Albumaival és modell-munkáival sokak szívébe belopta magát, ám 2011-ben színésznőként is debütált. Kapcsolatairól azonban sohasem beszélt a nyilvánosságnak, így jelenlegi partnere kilétéről is csak most hullt le a lepel.
A 2013-as év mindenképpen Carole éve: az év elejét show-jával, a The Ladyvel indította, tavasszal mentori székbe ült a The X Factor Arábiában, majd később kiadatott 6. stúdióalbuma is 2 év kihagyás után. A legemlékezetesebb esemény azonban biztosan az esküvője lesz számára, hiába énekelt ugyanis évek óta a szerelemről, az csak most talált el hozzá.
A szertartást Cipruson tartották szűk körben, október 31-én este. Carole Walid Mustafa egyiptomi üzletemberhez ment hozzá, a friss házasokról készült képeket pedig az énekesnő hivatalos honlapján közzé is tették.

hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Megvolt a hagyatéki eljárás.
A pillanat gyorsan terjedt az interneten.
Az egyik tetoválása problémát okozott.
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
Itt a bizonyíték a románcra.
10 évet töltött a sorozattal.
Volt egy kérésünk minden vendéghez.
Több beceneve is van.











