Starity

Justin Biebert fejbedobták a saját koncertjén

2013. november 05. 05:05   |   Szerző: Jolie_77

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kanadai énekes egyszerűen lesétált a színpadról a Sao Pauló-i koncertjén, miután egy műanyag palack fejen találta.

hirdetés
Justin Biebert fejbedobták a saját koncertjén

Bieber és Brazília nem egy nyerő kombináció. Nemrég arról kaptunk hírt, hogy a fiatal énekes egy Rio de Janeiró-i nyilvánosházban pihente ki a turnézás fáradalmait, egészen addig, amíg állítólag meg nem szegte a ház szabályait és ezért felszólították, hogy azonnal távozzon. Egy nappal később pedig kisebb baleset érte a saját fellépésén.

Bieber a Sao Pauló-i Arena Anhembiban lépett fel szombaton és éppen a Boyfriend című slágerét fejezte be, amikor a tömegből feléje repült egy üveg és kiütötte a kezéből a mikrofonját. Az incidenst kamerák is megörökítették. A Telegraph közlése szerint az énekes azonnal elhagyta a színpadot és nem is tért vissza. Félóra múlva a fények kialudtak, jelezve, hogy a koncert véget ért.

Hogy a helyzet még rosszabb legyen: egy panamai újság megszellőztette, hogy Panama Cityben Bieber felszedett egy prostituáltat.

Úgy tűnik azonban, hogy a kanadai popsztár lerázza magáról a rossz sajtót. Hétfőn ezt csiripelte a Twitteren: „Brazília, csodálatos voltál. köszönöm.” majd nem sokkal később megjelentette a legújabb dalát, ami a Bad Day (Rossz nap) címet viseli.

Bieber szerdán Paraguayban örvendezteti meg a rajongóit, majd a hónap végén Ausztráliába utazik, hogy a Believer turné ott folytatódjon.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek