Anastacia holnap újra színpadra áll
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az amerikai énekesnő hosszú idő után újra megcsillogtathatja zseniális énektudását a színpadon. Emellett egy különdíjjal is gazdagabb lesz Németországban.
hirdetés
Anastacia október elején még semmilyen konkrétumot nem árult el a következő fellépését illetően, csak annyit mondott, elképzelhető, hogy hamarosan újra viszontláthatjuk a színpadon. Ám nem sokkal később megerősítette, miszerint egy német televízióadó azt szeretné, ha csatlakozna a Men Of The Year nevezetű gálához és velük együtt mulatna.
Annak ellenére, hogy férfisztárok zsebelhetik be a díjakat a különböző kategóriákban, az énekesnőt is nagy megtiszteltetés érte, ugyanis egy különdíjjal lesz gazdagabb – hála a mellrákellenes kampányának. Az esemény élőben is nyomon követhető lesz. Anastacia rendkívül izgatott a gála miatt: alig akarja elhinni, hogy újra repülőre szállhat, és Európa felé veheti az irányt.
Korábban pedig elárulta, hogy a következő kislemez január végére várható, valamint március/április környékére tervezi az új stúdióalbum megjelenését.

hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.











