Sztárok a színpadon: David Suchet

Bemutatunk egy olyan színészt, aki annak ellenére, hogy ismert televíziós és mozis munkái által, karrierjében fontos szerepet játszott/játszik a színház világa is. Megmutatjuk, milyen fontosabb szerepeket osztottak rá a rendezők, s hogyan állt helyt egy-egy előadásban. David Suchet-vel foglalkozunk, akit a közönség leginkább Poirotként ismer.

Lehet, hogy sokan nem tudják, de David Suchet eredetileg színpadi színész volt és ma is leginkább annak tartja magát. Rengeteg igazi klasszikus darabban számítottak rá hosszú, jelenleg is töretlen karrierje során, melyekben minden esetben nagy odaadással, lelkesedéssel, lelkiismeretesen keltette életre a rá bízott személyt.

A makrancos hölgy

A színész legelső szerepe 1970-ben találta meg őt, mely nem máshol volt, mint a Northcott Színházban bemutatott William Shakespeare darabban, a Makrancos hölgyben. Érdekesség, hogy ugyanezen darabban három évvel később, 1973. szeptember 25-én újra a világot jelentő deszkákra lépett. Ezúttal a Royal Shakespeare Színházban, ahol Tranio karakterét osztották rá. Újabb öt évvel később, május 4-én is feltűnt, ekkor már Grumio szerepében, méghozzá a neves Royal Shakespeare Company falai között. Az előadást időközben (1979. február 27-én) átvitték a Theatre Royalba, de itt sem játszották sokáig: az utolsó előadásokat már a londoni Aldwych Színház falai között adták elő.

Az 1973-as előadásról: különlegessége volt, hogy bizonyos jelenetek improvizációra alapultak.

A 78/79-es showról: Ez a produkció modern környezetben generált provokatív kivitelezésű, mégis igényes relevanciájú volt, mely bemutatta a szelídítés történetét, amikor egy hímsoviniszta férfi kizsákmányolni készül másokat. Az előadás nem kis botrányt kavart, ugyanis a mit sem sejtő közönséget is bevonták. Elhitették a nézőkkel, hogy egy ittas férfi van a színházban, aki – látszólag – bántalmazta a jegyszedőnőt. Majd ezt követően felmászott a színpadra és törni-zúzni kezdett. Csak ekkor vált világossá, hogy mindez a játék része és a részeg csak egy színész, ahogyan a jegyszedőnő is. Ennek ellenére a prológus annyira jól sikerült, hogy többen elhagyták a nézőteret, hogy hívják a rendőrséget.

A Makrancos hölgy – 1970

A makrancos hölgy (Tranio) – 1973

A makrancos hölgy (Grumio) – 1978/79

Gonoszság (A Kreutzer Szonáta)

Az 1977/1978-as évadban került színpadra a Birmingham Repertory Színházban Lev Tolsztoj műve alapján a Gonoszság (A Kreutzer Szonáta), amit 1977 decemberében befejeztek, majd újraindították a mindössze 75 perces showt a Royal Court Színházban, Londonban, 1978 januárjában. Egészen februárig játszották még. Suchet az egyszemélyes kamaradarabban Pozdnysevet alakította nagy sikerrel. Az előadást egyébként Peter Farago rendezte és semmilyen módon nem torzította Tolsztoj eredetijét. A produkció audio változata 1978-ban került rögzítésre, amiért egy évvel később a színészt, mint narrátor jelölték a „Legjobb rádiós színész” díjára.

A sajtó így nyilatkozott az előadásról: „Ez a David Suchet képes bevonni oly szorosan bennünket is abba, amit csinál. Annak ellenére is, hogy Pozdnyshev egy nagyon kellemetlen karakter. Elismerjük, hogy nagyon jelentős technikai készségekkel rendelkezik, és tiszteleg a szakma előtt. A színész saját emberségéről tesz tanúbizonyságot. Teljesítménye nagy koncentrációt igényel végig, de részéről aggodalomra semmi ok, hiszen szenvedélyesen végzi a dolgát és teljesen részt vesz mindig abban, amit csinál. A díszlet nagyon egyszerű. Van egy nagy, kerek viktoriánus szék, meg egy bugyborékoló szamovár (ami forr, pontosan a megfelelő pillanatban). Nincsen semmi sallang, hogy elvonja a szövegről a néző figyelmét. A szöveg átjön nagy pontossággal, világosan, szenvedélyesen, egy igencsak fekete, önirónikus humorral fűszerezve” — megjelent a Plays and Players-ben, 1977-ben, a 24. lapszámban.

Gonoszság [A Kreutzer Szonáta] (Pozdnysev) – 1977/1978

Othello

Suchet 1985-ben ismét egy híres William Shakespeare darabban bukkant fel, a Royal Shakespeare Companynál, ez volt az Othello. Itt Iago szerepét keltette életre, ráadásul partnere nem más volt, mint Ben Kingsley.

A darabról: „Kingsley nem használt sminket, ennek ellenére rendkívül hangsúlyos módon arabnak tűnt. [...] Michael Billington többek között megjegyezte, hogy Suchet követte azt a ”freudi vonalat„, ami szerint Iago mélyen szerelmes Othellóba és közben Desdemonára mániákusan féltékeny.”. Míg a kritikus Yorkshire Post rámutatott arra, hogy „a két kis ember, sötét szemmel, kopaszodó fejjel és szakállal – Suchet és Kingsley – kihasználják fizikai hasonlóságukat, mely arra utal, hogy Othello és Iago két fél és ugyanakkor egy egészet alkot.” David Suchet később esszét is írt szerepéről és az előadásról, melyben arról értekezik, hogy Iago Othello iránt érzett motivációja alaptalan féltékenységre alapul.

Othello (Iago) – 1985/1986

Oleanna

Említésre méltó még az az 1993-as, mindössze kétszemélyes színdarab, melyben a színész John karakterét alakította Lia Williams oldalán. Ez volt a londoni Royal Court Színház Oleannája. A premierre 1993. június 24-én került sor, ám szeptember 15-én átkerült az előadás a Duke of York Színház falai közé. A David Mamet által írt Oleanna egyébként egy hatalmi harcot mutatott be egy egyetemi tanár és az egyik női tanítványa között, aki azzal vádolja meg őt, hogy szexuálisan zaklatta és kizsákmányolta. A darab címe eredetileg egy népdalra utal a 19. századi kikapcsolódás utópisztikus víziójaként. Suchet ezen előadásban nyújtott teljesítménye annyira lenyűgözte a közönséget és a kritikusokat egyaránt, hogy jelölték őt a Laurence Olivier Awardson 1994-ben, mely jelölést díjra is sikerült beváltania. Megkapta a Variety Club Award Legjobb színészének járó elismerést. „Suchet tökéletes, mint a nagyképű professzor, főleg ha még ráhelyezzük az ő szőke diákját is” – írta William Cook az Oleannáról 1993-ban.

Oleanna (John) – 1993

Nem félünk a farkastól

1996. szeptember 11-én egy Edward Albee drámában, a Nem félünk a farkastólban tűnt fel George szerepében. Az előadást Howard Davies rendezte meg a londoni Almeida Színházban, amit később átköltöztettek az Aldwych Színházba, 1996. november 6-án. Az utolsó játékra 1997. március 22-én került sor. Suchet itt is fenomenális alakítást nyújtott nem csak a közönség, de a szakma szerint is, így nem is volt meglepő, hogy ismét jelölték őt a Laurence Olivier Awards-on 1997-ben. Meg is nyerte a kritikusok díjának számító Circle Theatre Award Legjobb színésznek járó elismerését.

„Mindenki arról beszél, hogy a Nem félünk a farkastól nagy film, és ez valóban egy jó film, de Burton [mint George] annyira kellemetlen alak, és így nem is vicces. Úgy értem, ez benne van a karakterben, de úgy tűnt számomra többek között, hogy George-nak nem fegyvere a férfiassága, ami folyamatos kihívást jelent Martha számára, de van esze, intelligenciája és szellemessége. Ő egy frusztrált ember, aki használja az eszét, olyan, mint a lasszó, állandóan képmutatóan viselkedik, stb. Ez volt az egyik dolog, amit nagyon szívesen, örömmel nyugtáztam, miszerint David ügyelt arra, hogy használja az eszét” – Stephen J. Bottoms, Cambridge University Press: Cambridge, 2000

" David Suchet megfelel a kihívásnak. Teljesítményének minden négyzetcentiméterét szívszaggató módon, precízen adja át. Ő biztosítja a snitteket, a sértéseket halálos pontossággal, és elképesztő, ahogy váltani képes vidámság, kedvesség és hideg fenyegetések között a másodperc tört része alatt.„ – Charles Spencer, Daily Telelegraph, 1996. szeptember 28.

Nem félünk a farkastól (George) – 1996/1997

Amadeus

1998-ban a színész feltűnt a Nemzeti Színházban, ahol a zeneszerző Antonio Salierit alakította a Peter Sheffer által írt Amadeus című drámában, mely két teljes színházi évadot ért meg, igaz, az előadás ezúttal is épületet váltott: egy idő után az Old Vic-ben lehetett megtekinteni. ”A csodálatos David Suchet irányítja a színpadon a szarkazmust és a keserűséget, úgy, hogy megérint bennünket. Az Amadeus egy remekmű, hígítatlan csoda az idei évben!„ – Jeffrey Lyons, WNBC-TV, 2000

Érdekesség, hogy 1999-ben a New Yorkban is vendégszerepelt az előadás a Music Box Színházban és rendkívül nagy sikert aratott. Suchet és a címszerepet alakító Michael Sheen is először lépett fel tengerentúli színpadon. Davidet alakításáért Tony díjra is jelölték, Legjobb vezető színész kategóriában. Ezen kívül több más egyéb jelölést is kapott mind Suchet, mind pedig az előadás és a többi színművész is.

Amadeus (Antonio Salieri) – 1998/2000

Férfi és fiú

A Férfi és fiú című darabot 2004. szeptember 22-én mutatták be az Yvonne Arnaudban (Guildfordban), de több helyszínen is megfordult: Arts Cambridge, Theatre Royal Bath, Theatre Royal Brighton, Theatre Royal Plymouth, Duchess London. David Suchet ezúttal Gregor Antonescu szerepét öltötte magára. Az egy szünettel együtt 2 óra 25 perces show 2005. április 16-án zárult.

A történetről: A hatalmas pénzember, Gregor Antonescu meglátogatja elhidegült fiát, Basilt, az ő Greenwich Village-i apartmanjában, s egy kísérletet tesz arra, hogy kiszabadítsa magát katasztrofális karrierjéből. Miután újságok címoldalán jelentették, hogy az FBI keresi Gregort, a felesége és az üzleti partnerei szép lassan, egyenként cserben hagyták őt. Csak a fia nem hajlandó elhagyni. Rattigan (a szerző) szembesíti az apa és fia közötti kapcsolatot ezen érdekes dráma keretei között, háttérben a szeretettel, az árulással és a magas finanszírozással.

”Suchet hipnotikus. Úgy robban be a színpadra és uralja a játékot egészen a végéig. Önök meg nem merik levenni a szemét róla.„ - Mike Howard, The Argus

”Suchet végig mély lélegzet alatt tartja a nézőtéret, az első belépésétől egészen a végső, titokzatos távozásáig. Tiszta színház.„ – Jo Kerrigan, Examiner

" David Suchet tökéletes, szinte hátborzongatóan meggyőző, mint a korrupt iparmágnás, Gregor Antonescu.” – Online review London, 2004

Férfi és fiú (Gregor Antonescu) – 2004/2005

Az utolsó gyónás

Suchet nem csak filmben (VIII. Henrik) játszott bíborost karrierje során, hanem színpadon is. Az utolsó gyónás című darab adott erre lehetőséget számára, ahol Giovanni Benelliként tűnt fel 2007. április 27-én. A 2 óra 35 perces show még ugyanebben az évben, szeptember 15-én fejeződött be.

Az előadásról: Zavarja a korrupció a Vatikánt, amit elsősorban Paul Marcinkus és Jean-Marie Villot okozott. Benelli megpróbálja manipulálni az 1978. augusztusi konklávét és megválasztja Albino Lucianit pápának. A terv sikerül, és Lucianiból pápa lesz, I. János Pál, de a szokatlan nézetek és intézkedések ellenségeket szülnek számára környezetében.

Mindössze harminchárom nap volt az ő „uralkodása”, János Pál ugyanis hirtelen meghal. Benelli vizsgálódni kezd a haláleset miatt, a gyanúja az, hogy a pápát meggyilkolták. Felismervén, hogy a boncolási kérelem árthat az egyháznak, Benelli inkább befejezi a vizsgálatot, és igyekszik ő maga pápává válni. Ezúttal erőfeszítései, hogy manipulálják a konklávét, sikertelen, és a kompromisszum szerint nyertes jelöltet, Karol Wojtyłát választják pápává. Ő lesz II. János Pál.

Az utolsó gyónás (Giovanni Benelli bíboros) – 2007

Bűnrészes

A 2009-es év elején egy amerikai kortárs dráma szereplője volt David Suchet. A január 7-ei világpremiert követően valamivel több, mint egy évig játszották a Bűnrészest (amelyet egyébként Kevin Spacey rendezett) az Old Vic színpadán, s ami egy elismert újságíróról szól, akit a legfelsőbb bíróság elé citálnak.

Bűnrészes (Roger Cowan) – 2009/2010

Édes fiaim

A 2010-es esztendő több, mint fele Arthur Miller: Édes fiaim című színdarabjával telt a színésznek. A premierre 2010. május 19-én került sor, az utolsó előadást pedig szeptember 27-én láthatta a nagyérdemű az Apollo Színház színpadán. A 2 óra 15 perces showban partnernője az a Zoe Wannamaker volt, akit a közönség többek között szintén a Poirot sorozatból ismerhet, mint Ariadnae Oliver.

Az Édes fiaim az első nagyobb sikere volt Arthur Millernek roppant befolyásos karrierje során. Egy lenyűgöző történet a szeretetről, a bűntudatról, a korrupt hatalomról és a kapzsiságról.

Vélemények az előadásról:

„Itt az ideje, hogy szuperlatívuszokban beszéljünk. Nem csak a színészet hatalmas, és minden vizuális részlet precíz, de Davies (a rendező) is megvalósítja Miller színdarabját, ami egy portré a társadalomról, valamint egy hibás egyénről.” – Michael Billington, The Guardian

„Ez olyan erős produkció Miller munkáiból, amit reméltem, hogy láthatok egyszer.” – Henry Hitchings, The Evening Standard

„Howard Davies jelentékeny, a higgadt produkciónak nagy tisztasága van, kihozza Miller érveit, és aggodalmait a kapitalista rendszerben leledző alapvető önzéssel kapcsolatban, de hiányzik belőle az érzelem mértéke, hogy meg kell adni a közönség számára: földre omlik minden kinyilatkoztatás.” – Neil Norman, The Express

„Ez a rendkívüli erő és érzelmi mélységek darabja, és amikor előadták olyan csodálatosan jó volt ott lenni, Miller témája az ember iránti felelősség, mikor embertársai felé érzi az ember az igazán nemes érzéseket, s nem csak pusztán didaktikus... Ez egy lenyűgöző darab, egy modern klasszikus, és az egyik olyan, amit azok, akik látták már, soha nem felejtik el.” - Charles Spencer, Daily Telegraph

„Izgalmas, erős szereposztással újjáélesztve.” – John Thaxter

„Kiváló színészi játék, ez egy családi dráma, amely tökéletesen illusztrálja, hogy az ember felelőssége embertársai iránt messze túlmutat a családján, és a háztartási takarékoskodáson.” – Christopher Hart, The Times

Édes fiaim (Joe Keller) – 2010

Utazás az éjszakába

A színész 2012. április 2-án a londoni Apollo Színházban Eugene O'Neil mesterművében, az Utazás az éjszakába című tragédiában lépett ismét a világot jelentő deszkákra. Ugyanezen év augusztus 18-án adták elő utoljára a darabot. Alakításáért ezúttal is jelölték őt, a Whatsonstage.com Theatregoers 'Choice Awardson 2012-ben, valamint ugyanebben az évben a TheatrePeople Awardson. Az Utazás az éjszakába elnyerte a Legjobb felelevenítés díját az Olivier Awards-on 2013-ban.

Vélemények az előadásról:

„Ez egy nagyszerűen megítélt és csodálatosan előadott produkció, megleli a humor vibrálását a sötétben, valamint a fájó részeket a kétségbeesett szeretetben.” - Charles Spencer, The Daily Telegraph

„Olyan hatalmas előadás ez, ez egy óriási, katartikus színdarab időtlen értelemben, duzzaszthatatlan, kimondhatatlan érzelmek, és mindezek ellenére felemelő.” – Ismene Brown, The Arts Desk

„Suchet minden tulajdonságával segít interpretálni karakterét, Jamest: a vokális rezonancia, a kormos piszkavas hordozása, az öntudatos méltósága egy embernek, aki Shakespeare-technikát hozott a közönségcsalogató melodrámába. Közvetíti a fösvénységet is, egy ragyogóan ötletes fogással: egy szétfoszlott cipőfűző kicserélése helyett ő egyszerűen megnedvesíti azt a nyelve hegyével, és gondosan újra fonja a szálakat.” - Michael Billington, The Guardian

„Mint a meggyötört, szűkmarkú apa, David Suchet egy olyan előadást nyújt nagy intenzitással, melyben hirtelen mintha csökkent volna a terjeszkedő remény, ezzel utat adva a keserű kétségbeesésnek. Szemei az egyik pillanatban a szeretet fényét sugározzák, a másikban pedig szikráznak a dühtől. Érdekes, amikor leírja mocskosul szegény gyermekkorát, ami – részben legalábbis – magyarázza az aljasságát a pénzzel kapcsolatban, hogy hogyan okozhatta felesége függőségét. Suchet karrierjét magyarázza a folytonos teltház és erőteljes színpadi jelenléte.” – Charles Spencer, Telegraph

„Suchet brilliánsan vonultatja fel őrült inga módjára a kedvességtől a dühig bezárólag az érzelmeket. [...] Suchet a lényege ennek a csodálatos estének.” - The Times

Utazás az éjszakába (James Tyrone) – 2012