Starity

Az AMA vörös szőnyeges ruhái

2013. november 25. 18:06   |   Szerző: LaTasha

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A világ egyik legrangosabb zenei díjátadóján énekesnők, zenészek, színészek tették tiszteletüket. Cikkünkben végigvesszük a sztárok vörös szőnyeges ruháit.

hirdetés
Az AMA vörös szőnyeges ruhái

Rihanna, aki az év legjobb R&B-előadója lett a vasárnap esti American Music Awardson, a vörös szőnyeget egy igencsak feltűnő Jean Paul Gaultier Couture-ruhadarabban foglalta el.

Az estélyiszerű sellőruha két részből állt: egy melltartó és egy félig-meddig rövid szoknya alkotta a szettjét, amihez pár átlátszó anyagot rögzítettek, de így sem sokat takart Riri alakjából.

Kendall és Kylie Jenner, azaz a Jenner-lányok is megjelentek az év egyik legrangosabb zenei díjátadóján, s pózoltak is szerényen a fotósoknak. Kendall igazán lehengerlően nézett ki a fehér miniruhájában és a hozzá passzoló cipőjében, ám ez Kylie-ról nem mondható el. A frufrus szépség most igazán nyúzottnak tűnt és a szettje is olyan volt, mintha találomra vette volna fel őket.

hirdetés

Ciara, a gyönyörű énekesnő nem habozott: ő is egy átlátszó, hálós J. Mendel-ruhával próbálta felhívni magára a figyelmet, mely persze a megfelelő helyeken ki volt bélelve testszínű anyaggal.

Lady Gaga is visszafogta magát! Na, nem a bevonulás terén, ugyanis egy emberek által mozgatott, kétméteres fehér pónilóval jelent meg a díjátadó vörös szőnyegén, ám méreti problémák miatt Gaga csak pár perc erejéig érezhette magát hercegnőnek a fotósok kereszttüzében. Versace-ruhája káprázatos volt.

Kesha ruháján csak ámulunk-bámulunk! A különc ízléséről ismert énekesnő talán még soha nem volt ennyire csinos: aszimmetrikus, fekete estélyit választott, mely diszkréten fel volt hasítva a jobb lábánál. Ilyen dögös ruhát mi is szeretnénk viselni!

Nicole Richie szokásához híven egy hosszú fazont választott – most éppen egy fehér estélyit, mely kiemelte bőre színének szépségét. A ruha kétoldalt a derekánál ki volt vágva, ám roppant ízléses módon.

Heidi Klum szupermodell mindenben jól néz ki, de egy internetes szavazás alapján csupán az emberek 18%-a gondolta úgy, hogy jó választás volt ez a csipke Marchesa-estélyi, amin annyi minden túl van díszítve, hogy azt sem tudjuk, merre nézzünk.

Jordin Sparks egy fekete, nagy szoknyarésszel rendelkező estélyiben villogott, mely egy picit fel volt vágva a lábszáránál – így legalább meg tudta mutatni a gyönyörű magassarkúját, ami mellett nem tudunk szó nélkül elmenni! A ruha felsőrésze aranyszegecsekkel volt díszítve.

Jennifer Hudson egy narancssárga Christian Dior-ruhába bújtatta dögös alakját, mely elöl merészen le volt vágva, ám hátul egészen a talajig leért. A gyönyörű magassarkú csak úgy vonzott minden szemet.

Katy Perry egy pöttyös-virágos fekete tüllestélyit választott az eseményre, mely Oscar de la Renta tervezése. Érdekességképpen egy sárga, szótárnak látszó kistáskát szorongatott, ami szerintünk nem volt a legjobb választás.

Zoe Saldana igazán gyönyörűen mutatott ebben a diszkrét, félvállas Roland Mouret-ruhában – még akkor is, hogy nem igazán tudjuk megmondani, mit keresett egy zenei díjátadón. A színésznő egy fekete Jimmy Choo-magassarkút választott ruhájához.

Emma Roberts ezüst Lanvin-ruháját nem igazán tudjuk hova tenni, mert valahogy hippisen néz ki – de a metálszínű ruha sehogy sem stimmel. Az összhatás nem rossz, de a smink borzasztó és a ruha begumizott dereka is érdekesen lett megoldva. Nektek tetszik?

Ariana Grande kapta a legjobb fiatal előadő díját, ám vörös, flitteres Dolce & Gabbana-ruhája már nem hasított akkorát, mint szerette volna. A testre tapadó fazon sehogy sem áll rajta – talán ez látszik arckifejezésén is. Az énekesnő egy egyszerű Jimmy Choo-táskát választott magának, Sergio Rossi-cipővel.

Christina Aguilera fantasztikus formában van! A dögös platinaszőke énekesnő védjegyét, a vörös rúzst most sem hagyta otthon, s egy letisztult, fehér, Maria Lucia Hohan tervezésű, padlóig érő estélyit választott az eseményre. Az összhatást Jimmy Choo kristályokkal kirakott táskája, a Lorraine Schwarz-fülbevaló és a Christian Louboutin-cipők teszik teljessé.

Miley Cyrus stílusától eltérően végre „rendes” ruhában, egy fehér, Versus by Versace nadrágkosztümben varázsolt el mindenkit. Meg kell, hogy mondjuk; fantasztikusan nézett ki!

Igaz, hogy nem viselt pólót a blézere alatt, de szerencsére semmilyen villantással nem „büszkélkedhetett” ezúttal. Szolidan, elegánsan emelte a vörös szőnyeg fényét – ha már a színpadon úgyis kivetkőzött magából egy cicamintás bodyban.

Taylor Swift fantasztikusan nézett ki ebben az aranyszínű Julien MacDonald-ruciban és a hozzá tökéletesen passzoló Jimmy Choo-cipőben!

A díjátadó folyamán még maga Justin Timberlake is elismerően nyilatkozott Taylor kinézetéről, s nagyon gyönyörűnek látta magát a ruhát is. Egyetértünk Justinnal, igazán bombázó lett Taylor ezzel a haj-smink-ruha összeállítással!

Jennifer Lopezről több szettet is szemügyre kellett vennünk, hiszen többször is átöltözött a gála folyamán. Az első fellépőruhája igencsak merészre sikeredett, ám csodálatosan állt az énekesnőnek – mely egyébként Zuhair Murad tervezése. A bodyn minden megtalálható volt, ami díszes és feltűnő: Swarovski-kristályok, flitterek és csillogó szálak.

A második ruhadarabban más kicsit visszafogottabb volt, hiszen a Naeem Khan által tervezett estélyi teljes mértékben takarta a testét, csupán a két karját mutatta meg picit a bőrfelületet. A ruha itt is csillogott, sőt, több díszítőelemmel is körbe volt véve a nyakrészénél, tehát itt nem volt szükség ékszerekre.

Az énekesnő vörös szőnyeges szettje azonban tényleg mindent vitt: a tervező itt is Zuhair Murad – átlátszónak tűnő estélyije szorosan tapadt Jennifer alakjára, s teljes egészében Swarovski-kristályokkal volt díszítve. A ruha háta nyitott – teljes mértékben J.Lo ízlése, s mint már megszokhattuk tőle: mindig díszes és extra szexi ruhákban jelenik meg mindenhol.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek