Starity

Oscarért kampányol James Franco

2013. december 04. 14:02   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Spring Breakerst kiadó egyik stúdió nem viccel, és kampányt indított el azért, hogy James Francót is jelöljék Oscarra, legjobb férfi mellékszereplőként. Legjobb női mellékszerepért egyébként Selena Gomezt is felterjesztették.

hirdetés
Oscarért kampányol James Franco

A Spring Breakers című filmet annak ellenére sem említik az Oscar-díj-várományosok között, hogy több fesztiválon is sikert aratott, és a kritikai visszhangja is jó volt. A filmért felelős egyik kiadó, az A24 úgy döntött, hogy felhívja a figyelmet a filmre és James Franco alakítására, ezért elindított egy kampányt.

A legtöbben először azt hitték, hogy valami viccel próbálkoznak, de az MTV interjújában maga a sztár is úgy nyilatkozott, hogy alakítása megérdemli, hogy legalább szóba kerüljön jelöltként.

„Szerény véleményem szerint megérdemelné. Tudom, hogy az emberek nem jutnak tovább a tini felszínen, de ez egyike az év filmjeinek. Ezt mondanám akkor is, ha nem lennék benne. Szerény véleményem szerint ez a film sokat érdemel.”

Franco eddig egyetlen jelöléssel büszkélkedhet, a 127 óra férfi főszerepéért kapta, ezt szeretné most bővíteni. A stúdió egyébként a film egy másik szereplőjét, Selena Gomezt is felterjesztette Oscarra, legjobb női mellékszereplő kategóriában, és a jelentkezést az Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia el is fogadta, de neki valószínűleg még kevesebb esélye lesz beverekednie magát a jelöltek közé.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek