Starity

Kiderült, miben halt meg Paul Walker

2013. december 04. 20:08   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megérkezett a 40 éves színész boncolásának eredménye; kiderült, mi okozta pontosan Paul halálát.

hirdetés
Kiderült, miben halt meg Paul Walker

December elsején sokként érte a világot, hogy a Halálos iramban sztárja, Paul Walker egy közlekedési balesetben életét vesztette. Paul az anyósülésen ült társa, Roger Rodas mellett, akivel egy vadiúj Porschét szerettek volna kipróbálni. Eddigi értesüléseink szerint gyorshajtás okozta, hogy a fáknak és a póznának csapódtak, de összeesküvés-elméletek is születtek, miszerint a gépjármű hibás volt.

Ma délután nyilvánosságra hozták a boncolási jegyzőkönyvet, így kiderült, hogy Paul társa, Roger azonnal életét vesztette az első becsapódáskor, míg Paul életben maradt rövid ideig – feltehetőleg az égési sérülések is közrejátszottak halálában.

Az autó egyébként szinte azonnal kigyulladt, a közelben lévők segítséget sem tudtak hívni, s nem merték megközelíteni a járművet, mivel attól féltek, felrobban.

A toxikológiai vizsgálatra körülbelül 6-7 hetet várni kell, a Halálos iramban hetedik részének munkálatait pedig egyelőre leállították. A Universal Stúdió csapata továbbá úgy döntött, több millióval támogatja Paul projektjét, a Reach Out WorldWide-ot, hogy ezzel tisztelegjenek elhunyt barátjuk és kollégájuk iránt.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek