Naya Rivera már az esküvőjét tervezi
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Naya Rivera még csak pár hónapja van eljegyezve kedvese, Big Sean által, de a lány már a lakodalmat szervezi.


„A nap végén mindig tudatosul benne, hogy a boldog feleség, boldog életet jelent! Az a fajta férfi, aki úgy van vele, hogy »Amit csak szeretnél, bébi!«” – mesélte a People magazinnak a 26 éves színésznő.
Rivera szerencséjére vőlegénye aktívan kiveszi részét a nagy nap szervezéséből. „Mindenbe bele van vonva. Mindig ugyanazon az állásponton vagyunk, valószínűleg ezért házasodunk össze.”
Arra a kérdésre, hogy megtalálta-e már álmai ruháját, Rivera elismerte, hogy még vadászik a tökéletes darabra.
„Minden jól halad” - mondta optimistán Naya. „Szórakoztató. Ez egyértelműen olyasvalami, amit ezelőtt sose csináltam, de nagyon jó móka. Ez az én hercegnős, Hamupipőke-pillanatom. A barátaimmal, anyukámmal mentem körbenézni, és egyszerűen csodás érzés volt felpróbálni az összes ruhát.”
Azonban van egy dolog, amit még nem sikerült megvitatniuk. Ez pedig a családalapítás. „Majd meglátjuk. Aminek meg kell történnie, az megfog. Jelenleg csak egyszerűen szerelmesek vagyunk, és alig várjuk, hogy életünk hátralévő részét együtt töltsük.”

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Brenda Songgal két gyermekük van.
Megtörte a csendet a színésznő.
Az énekesnő premierjén járt.
Kirobbant a botrány.
Újabb posztban emlékezett meg róla.
Két gyermeke született béranya által.
Az énekesnő erről nyilatkozott.
Rossz emléket idézett fel egy szereplő.
Elmondta a véleményét a sztár.
Legújabb klipje okozott botrányt a katolikus egyházban.