Starity

Demi Lovato kiszáll az X Factorból

2013. december 18. 19:07   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Simon Cowell bejelentette, hogy az X Factor visszatér jövőre egy negyedik évadra, de a műsor legfiatalabb zsűritagja, Demi Lovato nem vállalja a folytatást. Ezért felmerült, hogy a helyére Miley Cyrus kerülhet.

hirdetés
Demi Lovato kiszáll az X Factorból

A 21 éves énekesnő távozását egyik közeli ismerőse erősítette meg a People magazinnak, aki a búcsúzás okát is elárulta.

„Az egész jövő évet csakis a zenének szeretné szentelni. Nagyszerű lehetőség volt számára a műsor és jól érezte magát – mondta a közeli forrás, aki hozzátette, hogy a tehetségkutató ütközik az énekesnő 2014-es terveivel.

Lovato, aki két szezont húzott le zsűriként, hamarosan nekiindul első arénaturnéjának, ami február 9-én fogja kezdetét venni Vancouverben, majd május 17-én ér véget Mexikóban, ezután pedig szeretne ellátogatni Európába is.

Azonban nem Lovato az egyetlen, aki elhagyja a műsort, hiszen úgy néz ki, mentortársai, Kelly Rowland és Paulina Rubio sem folytatják tovább. Annak ellenére, hogy a műsor évről évre egyre gyengébb nézettségi adatokat produkál – sem Britney Spearsnek, sem Demi Lovatónak nem sikerült megmentenie – Simon Cowell továbbra sem adja fel, így jövőre hatalmas változásokkal akar visszatérni.

„Visszatérünk egy újabb amerikai évaddal, de a szerepem lehet meg fog változni – nyilatkozta Cowell, kihangsúlyozva, hogy ez nem jelenti azt, hogy csak a kulisszák mögött lesz feladata.

Arra a kérdésre, hogy ki lenne az, akit szerinte szórakoztató lenne nézni, és szívesen látná a zsűri között, a következőt mondta: Nemrég találkoztam Miley Cyrusszal, és nagyon kedvelem. Mindenről meg van az őszinte, saját véleménye.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek