Starity

Klippremier: Vescan feat. Alina Eremia – In Dreapta Ta

2013. december 20. 18:06   |   Szerző: Atina21

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vescan ezúttal a LaLa Band nevezetű romániai formációból is ismerős Alina Eremiával állt össze egy duett erejéig. A két énekes közös klipje a napokban debütált.

hirdetés
Klippremier: Vescan feat. Alina Eremia – In Dreapta Ta

A romániai rapper olyan hírességekkel énekelt már együtt, mint például Bogdan Ioan, Adeline vagy éppen Kamelia, most pedig a gyönyörű énekesnővel, Alinával állt össze, akinek egyébként a más előadókkal való közös munka nem ismeretlen, hiszen a LaLa Bandnek köszönhetően erre nap, mint nap lehetősége van.

A rapper és a fiatal tehetség duettje az In Dreapta Ta címre hallgat, mely dalhoz nemrég elkészült a kisfilm is. Mindketten nagyon jól összeszoktak a közös munka során, az eredményen pedig ez meg is látszik, hiszen a kisfilmet eddig több mint 83 ezren látták a legnagyobb videómegosztó oldalon.

A dalt pedig, ami körülbelül 1 hónapja jelent meg, már lassan 4 millióan hallgatták meg.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek